Nem is értjük, miért nem készült több annak idején ebből a fantasztikus lakóautóból, hiszen a recept elég jól hangzik: bevált alapokra épült, stílusos lakótér, és Porsche-motorral lehet odébb állni vele. Ma őrületes ritkaságnak számít.

A lakóautókat nem a leggyorsabb járművek között tartjuk számon, sőt, sokan forgalmi akadálynak tekintik az utakon, de ebben a példányban Porsche-motor dolgozik. Persze még így sem a száguldásról szól, hiszen az ötvenes évek derekán készült, amikor a Porschék alig voltak erősebbek egy személyautónál, de a kor stílusát nagyon át lehet élni vele.

A német Mikafa repülőgépgyártóként működött egészen a második világháborúig, majd a németek lefegyverzését követően, 1948-ban karosszériaépítő műhellyé alakították.

A munkások szakértelmét arra használták, hogy könnyű, erős és áramvonalas lakóautó-felépítményeket készítettek Tempo teherautók alapjára.

A lakóautókba a Volkswagen bokszermotorját szerelték, ám amikor a népautó-gyár nem tudott több motort szállítani, kénytelenek voltak beérni más erőforrásokkal, még a BMW-től származó V8-as is köztük volt.

A legritkább mégis az a három példány, amibe a Porsche négyhengeres bokszermotorját építették, ez az egyik közülük.

Az ötvenes évek stílusában épült alumínium karosszériás lakóautóra Porsche felirat került,

és Sport modellként kínálták, noha a teljesítménye biztosan nem vetekedett a sportkocsikéval. Ahogyan a motor, úgy a fényszórók és a hátsó lámpák is a Porsche 356-ról származtak a barátságosan bumfordi formájú lakóautón.

Az 1955-ben gyártott példány lakóterét teljesen felszerelték,

étkezőasztal, gáztűzhely, mosogató, hűtőszekrény és fürdőszoba is került bele. A motorja már nem eredeti, de négyhengeres bokszer ez is, és az állapota sem túl szívderítő, egy alapos felújítás ráférne, de aki fantáziát lát benne, a Mecum aukcióján csaphat le rá augusztus közepén.

Porsche és lakókocsi külön is stílusos párosítás:

Ez is érdekelhet:

A világ elől elvonulni tökéletes ez a stílusos lakókocsi

Az áramvonalas alumínium lakókocsit nem az Airstream találta fel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Francia művészettörténész a nap csaja

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés