Nem a hidratálás a legfontosabb egy maratonfutás előtt, és túl sok gyümölcsöt enni is hiba. De mi a trükk a kávéval, és egyáltalán, hogyan együnk a versenyre készülve?
Maraton és táplálkozás témában rengeteg kérdésünk volt, de a segítségünkre siető MacPherson Éva kapásból megelőzött bennünket.
„Legutóbb úgyis a maratonnal kapcsolatos tévhitekről írtatok, hadd oszlassak el most gyorsan kettőt, ami a táplálkozást érinti!” – kezdte lelkesen az egészség és táplálkozás terapeuta, fitoterapeuta szakember.
- A táplálkozást is fel kell építeni, ami hónapok munkája, ezért jóval a maratonra való készülés előtt el kell kezdeni.
- Mindenki azt kérdezi, hogyan frissítsen a versenyen, de nem ez a legfontosabb. Jóval nagyobb a verseny előtti hetek, illetve utolsó két nap táplálkozásának, mert azzal tudjuk a szervezetünk töltöttségét csúcsformába hozni (hidratáltnak kell lenni, és fel kell tölteni a glikogénraktárakat).
Kezdjük hát az alapoktól! Futás közben három helyről nyer energiát a szervezet, a vérünkben lévő friss glükózból, ami „az a szénhidrát, amit futás előtt a reggelivel beviszünk a szervezetbe”, ez azonban nagyon korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. A második a glikogénraktárok bázisa, amelyeket fel tudunk tölteni, ha tudatosan táplálkozunk a verseny előtti hetekben, és amelyekből gyorsan és sok energiát képes nyerni a szervezet.
Ott dől el, hogyan teljesítenek majd a versenyen, hogy az előtte lévő hetekben hogyan tudják kondicionálni a glikogénraktáraikat.
Végül a zsírszövetekből tud energiát nyerni a szervezet, ám ez csak mintegy háromnegyed óra futás után aktivizálódik, és ahhoz, hogy hatékony legyen, alacsonyan kell tartani a pulzusszámot. Az alap-állóképességi pulzuszónában a leghatékonyabb a zsírszövet felhasználása, és már vannak appok, amelyek megmutatják, mennyit használt a zsírszövetből a szervezet egy adott futás alatt. Így lehet csekkolni, milyen magasra sikerült kitolni a zsírszövet felhasználását. A három bázis közt vannak átfedések, nem éles az átmenet közöttük.
A legszebb maratonok a Piazzale Michelangelótól a Hősök teréig - Roadster
Néhány város már a puszta adottságaival is idilli maratoni helyszín. Nizza hamar népszerű lett, Firenze majdnem elszúrta, Budapestet komolyan számon tartják a legszebb 42 kilométerek közt. Minden nagyobb sportesemény hatással van egy-egy ország, régió imázsára, ám hatványozottan igaz ez a szabadtéri, utakon zajló versenyekre.
Egy ultrafutásnál minden csepp energia fontos, zsírszövet pedig van mindannyiunkon, lássuk be. De ha a versenyen nagyon felmegy a pulzus, akkor drasztikusan lecsökken a zsírszövetből való energiafelhasználás.
„Valahol mindhárom bázisnak vannak hátrányai, én a középsőben, a glikogénraktárakban látom a legnagyobb fantáziát, ha ezzel jól tudunk bánni.”
De miért butaság a tésztaparti?
Ha szénhidrátot eszünk, megemelkedik a vércukorszintünk, ennek hatására a hasnyálmirigyünk inzulint választ el, különben a glükóz nem kerülne át a sejtekbe, és nem alakulna át energiává. Csakhogy a magas inzulinszint aktiválja egy újabb hormon, a glükagon termelődését. A glükagon kiszedi a raktárakban lévő glikogént, és visszaalakítja glükózzá.
Aki tehát túltolja a szénhidrátot (sokat eszik, vagy gyorsan felszívódóval lakik jól), annak nem telnek meg a glikogénraktárai, hanem folyamatosan ürülnek. Ezért
„tésztapartival glikogénraktárat tölteni még embernek nem sikerült soha, ez a legnagyobb butaság”.
Az egész felkészülés kulcsa lépésről lépésre, napról napra feltölteni a glikogénraktárakat. Ehhez minden étkezéskor lassan felszívódó, tápérték szempontjából értékes ételeket kell fogyasztani, amik aztán töltögetik a glikogénraktárat. Aki megtanul így enni, nagyon stabil lesz a vércukorszintje, és így lehet jól teljesíteni a sportban.
Ez tehát a legfontosabb, de vannak még trükkök és buktatók.
Fontosak a teljes értékű élelmiszerek, amiben sok vitamin van, nyomelemek, élő enzimek, telítetlen zsírsavak, rostok. A természetes élőhelyéhez minél közelebb lévő zöldségeket, gyümölcsöket kell keresni, a feldolgozott (hőkezelt, konzervált, preparált) ételek jóformán halott táplálékot képeznek. Ha mindenképpen tartósított élelmiszert keresünk, még a gyorsfagyasztással járunk a legjobban, ez őrzi meg a legjobban az étel tápértékét, kevésbé roncsolja a sejteket.
„Ha beáztatsz zabszemeket, megvárod, amíg kicsírázik, és naponta három kanállal eszel belőle, akkor hozzájutsz minden nyomelemhez, és a szénhidrátcseréhez szükséges vitaminhoz.
Ilyen apróságokról előre gondoskodva nagyon tudatossá tehetjük a táplálkozásunkat” – jelenti ki MacPharson, és megjegyzi: „Táplálkozz változatosan, színesen, illatosan, gondolkozz szabadon, ne kövess sablonokat, és ne dőlj be mindenféle divatdiétáknak!”
Ha hétről hétre így készülünk, töltődnek a glikogénraktárak, és sokkal-sokkal több energiánk lesz az edzéseken, sokkal jobb munkát tudunk ott elvégezni.
Hanem az utolsó két napban „kicsit be kell keményíteni”, vagyis például a napi öt étkezés helyett lehet napi hét (két tízóraival és két uzsonnával), ezzel több szénhidrátot viszünk be, de nem egyszerre, amivel kiküszöbölhető a glikogén-visszaáramlás.
Csak nagyon-nagyon kell figyelni, hogy kizárólag lassan felszívódó szénhidrátokat együnk, egészen a versenyig, amikor szintén megehetjük a reggelit, és ha később van a rajt, belefér még egy tízórai is, és „csak a rajt előtt, az utolsó 20-30 percben jöhetnek a gyors szénhidrátok, például valamilyen frissen facsart gyümölcslé, vízzel hígítva, ami telíti a vérünket glükózzal, és hidratál is.
Olyan érzés így állni a rajtnál, mint amikor bőgeted egy BMW motorját, érzed, hogy ott van benned a rengeteg erő, és most fog kiszabadulni.”
Persze, szükséges futás közben is frissíteni, de egészen más a szervezetünk igénye ilyen előkészületek után – jelenti ki a táplálkozási szakértő.
„Vannak olyan ultrafutóim, akik évek óta lefutják a 112 km-t a Pilisben az UTH-n, jó versenyzők, sok helyen indulnak. Az egyikük három hónap közös felkészülés után több mint egy órát javított a legjobbján, mert jól feltöltötte a szervezetét, és sokkal kevesebb frissítésre volt szüksége.”
A koncentrált energiabevitelnek nincs sok értelme, mert ilyen töménységben a szénhidráttal nem tud mit kezdeni a szervezet magas pulzusszámon, jobb tehát a frissítőpontokon banánkockát, gyümölcslevet magadhoz venni, menet közben pedig ha mindenképpen szükséges, izotóniás sűrűségűre kevert italt fogyasztani.
MacPherson Éva nem cukrot eszik, és lassan felszívódó szénhidrátot prédikál, ezt bizonyítja három kedvenc étele, amit megosztott velünk:
Zabkása
Zabpehelyhez natúr (nem tartósított) tejszínt keverek, diót, mandulaszeleteket, lenmagot, szezámmagot, egyéb csonthéjas magokat teszek hozzá, majd jól összekeverem, hogy megszívja magát a zab. A tetejére banánkarikákat teszek, és szeretem piros bogyós gyümölcsökkel is díszíteni, de ha mást nem, almakockákat még teszek rá, meg talán egy kis fahéjat. „Ebben minden benne van, amire szükség van. A tejszín a trükk, mert önmagában a zabkása kevés lenne a futáshoz, de a tejszínben lévő zsírsavak segítenek hosszabban stabilizálni a vércukorszintet.
Cékla
A kedvenc salátámban főtt céklakockák vannak, pici tormával ízesített, félig felvert tejszín, füstölt pisztráng darabok, meg sok csíra a tetején. „A csíra tele van enzimmel, vitaminnal, nyomelemekkel, a céklában sok a lassan felszívódó szénhidrát, a pisztránggal együtt ez egy jolly joker étel.
Kenyér
De nem akármilyen, hanem frissen őrölt, teljes lisztből készült kenyér. Van több, teljes búzalisztből, rozslisztből vagy zabpehelyből készült kenyér, amihez nincs semmi hozzáadva csak víz, só meg kovász vagy élesztő. A rohanós reggeleken egy ilyen fajta kenyér vastagon megvajazva, zöldpaprikával tökéletes töltet futás előtt. „Nincs benne sok fehérje, ami megterhelné az emésztést, viszont a szénhidrát ebből a kenyérből nagyon lassan szívódik fel a vajjal, így hosszan ad energiát futáshoz.”
Bónuszként még a hidratálásról elmondta, hogy a túl magas ásványi anyag tartalmú víz (500 mg/l fölött) nem alkalmas rendszeres fogyasztásra, az ennél enyhébb ásványvizek, illetve a jó minőségű csapvíz azonban tökéletesen jók, ahogy a frissen préselt gyümölcs- és zöldséglevek is.