Adalék használata az élő anyaghoz, aminek a hozzáadott értékeként eredményesebbek lehetünk a horgászat gyakorlatában? Igen, ez nemcsak egy feltételezés, hanem egy abszolút mértékben megvalósítható lehetőség!

Azt, hogy miként is működhet ez a gyakorlatban, a bejegyzés keretei között fogjuk megmutatni. Igyekszünk tehát szemléletesen átadni, hogy milyen jellegű pecáknál, és hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az adalékok alkalmazásából.

Tegyük gyorsan tisztába, hogy mit is értünk élő anyaggal történő horgászat alatt?

Csonti, szúnyoglárva, földigiliszta. Ez a három mind-mind lehet olyan, amit élő anyagnak hívunk, ha a horgászat kontextusában beszélgetünk. Közös jellemzőjük az, hogy a használatukon keresztül eredményesebb lehet a peca.

Akár a kisebb vagy nagyobb keszegfélékre, kárászokra, és természetesen a pontyokra pályázva is. Méghozzá nem feltétlenül csak csaliként, hanem a körülmények és a célok függvényében az etetés keretei között is.

Úgyhogy érdemes kitérni arra, hogy milyen úton és módon lehet azt elősegíteni, hogy az élő anyag felhasználása a lehető legnagyobb hatékonysággal valósuljon meg. Ehhez lehet szükség ugyebár a különféle adalékok hozzáadására.

Miért lehet egyáltalán szükség adalékra?

Leginkább amiatt, mivel a fentebb is említett élő csalik nem feltétlenül alkalmasak önmagukban arra, hogy használni tudjuk őket. Mondunk néhány példát: a pinki néven is ismert szúnyoglárvát szét kell választani, míg a csonti esetében ragasztásra lehet szükség a hatékonyság érdekében.

Pontosan itt jönnek képbe a Damil.hu élő anyag adalékai. Amelyek hasznosítása óriási hozzáadott értékkel bírhat annak érdekében, hogy a peca tényleg komoly eredményességgel működhessen.

Adott esetben nemcsak versenykörülmények között, hanem egy szimpla hétköznapi horgászat apropóján is, folyóvízen vagy állóvízen egyaránt.

Ami nagyban segítheti a horgászat sikerét…

Ha magának a csontinak a használatát vesszük alapul, akkor ahhoz az úgynevezett csontiragasztó alkalmazása passzolhat. Leginkább amiatt, hogy a csontikból gombócot formázva minél pontosabban tudjunk etetni.

Ami a szúnyog használatát illeti, ott ugyanúgy szükség lehet ragasztásra az etetés céljából. Ehhez mérten szintén beszerezhető olyan porállagú készítmény, amely segítséget jelenthet.

Fordítva kicsit a dolgon, a szúnyoglárva csalizás céljából történő alkalmazása esetén sokkal inkább a szétválasztás az, aminek a kivitelezését meg kell valahogyan oldani. Az erre a célra alkalmazható speciális adalék hozzáadott értéke pontosan úgy jelentkezik, hogy a segítségével ez könnyen és gyorsan kivitelezhető.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
11% 8-10 éve
45% +10 éve
Ha idén nem akarsz mellélőni nőnapon, ebből a listából válassz
Hirdetés