Magyarországon is nagyon népszerű az HBO Max-on bemutatott, Az utolsó lépcsőfok címet viselő minisorozat, mely nem az első, ami a megtörtént esetet dolgozza fel, most viszont más szemszögből láthatjuk az eseményeket és igazi sztárparádét vonultat fel a sorozat. Lássuk a Cedar Street 1810 szám alatt található ház történetét.

Az utolsó lépcsőfok

A történet Michael Peterson (Colin Firth) íróról szól, akit felesége, Kathleen Peterson (Toni Collette) 2001-ben bekövetkezett gyanús halála után elítélnek a gyilkosságért, Peterson viszont akkoriban és azóta is az ártatlanságát hangoztatja. A házaspár nagy ismeretségnek örvendett a helyi közösségben. A média pedig a szokásosnál nagyobb figyelemmel követte a rendőrségi nyomozást és az azt követő bírósági tárgyalást.

Ugyanerről az esetről készült egy 8 részes dokumentumsorozat is 2004-ben (The Staircase), amit aztán 2012-13-ban még két epizóddal folytattak, 2018-ban pedig további három új epizóddal bővítettek. A 13 rész jelenleg is nézhető a Netflixen.

 

Durham, Cedar St. 1810

A 880 négyzetméteres, öt hálószobás kastély Durham szívében, a Forest Hills szomszédságában, egy hatalmas, 3,4 hektáros telken található. A házat 1940-ben építtette John Adams Buchanan. A Buchanan család 1960-ig lakta Cedar Street-i otthonát.

A birtokon forgatták az 1989-ben megjelent A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale) című film sok jelenetét. Az ingatlan kiemelt szerepet játszott a filmben.

A külső felvételek nagyon jól felismerhetők a „The Staircase”-ből, de az otthon faburkolatú dolgozószoba jelenetei is. Még egy jelenetet is forgattak a hátsó lépcsőn, ahol Kathleen Peterson meghalt.

Az HBO Max 2022-es Az utolsó lépcsőfok című sorozatát Georgiában forgatták, így a durhami otthont nem használták.

A birtok 1990 körül Henry Louis Gates Jr. (kritikus, történész, professzor, filmrendező) tulajdonában volt, aki ott élt, amikor a Duke egyetemen tanított.

Michael Peterson és felesége 1992-ben vásárolta meg a házat.

A házat piacra dobták, amikor Peterson 2003-ban börtönbe került, és Jason Balius vásárolta meg 640000 dollárért 2004-ben. Balius a vásárlás után felújítási munkálatokat végeztetett el a házon, aztán 2007-ben újra piacra dobta.

Biond Fury 2008-ban vásárolta meg a házat Baliustól 1,3 millió dollárért. 2018 végén Fury elindított egy GoFundMe kampányt, hogy pénzt gyűjtsön a ház felújítására, de az eredményről nincsenek adatok.

2020-ban a ház ismét eladásra került 1,9 millió dollárért. Az online hirdetést kísérő fotók egy felújított házat mutattak be, felújított parkettás padlóval, felújított konyhával és gyönyörű csigalépcsővel. Nem voltak fényképek a hátsó lépcsőről, ahol Kathleen meghalt.

A medence közelében lévő nagy szökőkutat, ami Peterson-ék idejében ott volt, úgy tűnik, eltávolították.

(Szponzorált tartalom)

És ezt olvastad már?
Ez a 10 legjobb játék PlayStation4-en a redditezők szerint