Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését – ennek szellemében most a névadójáról szóló különleges szimfonikus költeményt viszi közönség elé a szervezet a zenekar ankarai hangversenytermében.

Az alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon a két nemzet történelméhez, kultúrájához és társadalmi életéhez azzal, hogy élő kulturális és művészeti helyszínné teszi Gül Baba síremlékét, amely Törökország és Magyarország közös történelmének szimbóluma. A szervezet tevékenységének újabb mérföldköve, hogy a török közönség legelső alkalommal hallhatja az Ilyas Mirzayev által komponált Gül Baba szimfonikus költeményt, amelynek a világpremierjére április elsején, Ankarában kerül sor a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekara, az Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában, amelyet a tervek szerint magyarországi premier is követ, ugyancsak világhírű előadók részvételével. A művészeti produkció a szervezők reményei szerint tovább mélyíti a két ország között meglévő szoros kulturális, tudományos és idegenforgalmi köteléket.

A különleges esemény vonatkozásában Adnan Polat, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezetője rámutatott: „Törökország és Magyarország két olyan baráti ország, amelyek régi gyökerekkel, közös történelemmel és kultúrával bírnak, és évszázadok óta nem is távolodtak el egymástól. Az erős történelmi köteléket tükrözi, hogy a két országban bárhol járva a közös múltra utaló műtárgyak nyomaira bukkanhatunk. Gül Baba hagyatéka és a sohasem látott mértékű felújítási munkával megnyílt Gül Baba Türbéje a két legfontosabb tényező, amely Törökország és Magyarország példaszerű kapcsolatát, valamint a kulturális és kereskedelmi együttműködést támogatja. Ezt a kiváló együttműködést megkoronázza a Gül Baba szimfonikus költemény világpremierje. Ezzel szeretnénk még jobban előmozdítani, hogy ez a szellemi örökség minél több emberhez eljusson, és hogy ezt a szétszakíthatatlan kulturális köteléket még jobban megerősítsük világhírű karmestereken és zenekarokon keresztül Törökországban és Magyarországon. Óriási öröm számunkra, hogy a közönség hamarosan Magyarországon is találkozhat a szimfonikus költeménnyel.”

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
11% 8-10 éve
45% +10 éve
Ha idén nem akarsz mellélőni nőnapon, ebből a listából válassz
Hirdetés