A véres vizelet azon túl, hogy rendkívül ijesztő, nagyon sok esetben szerencsére ártalmatlan jelenség, viszont minden esetben urológiai kivizsgálást igényel.A vizeletben megjelenő vér – vagy más néven hematuria – ugyanis súlyos betegségek tünete is lehet!
Előfordulhat nagy mennyiségben, ilyenkor szabad szemmel jól látható, hogy a vizelet rózsaszínes, vöröses árnyalatot vesz fel, de vannak esetek, amikor annyira kis mennyiségről beszélhetünk, hogy arra csak laborvizsgálattal lehet fényt deríteni.
Mivel a véres vizelet okát mindig fel kell tárni, a Lotusz Medical magánrendelő urológiai osztályának segítségével összegyűjtöttük a jelenség hátterében meghúzódó leggyakoribb tényezőket.
Amennyiben Ön is ettől a problémától szenved, kérjen mielőbbi orvosi segítséget a következő linkre kattintva: urológia 5. kerület.
A véres vizelet leggyakoribb okai
Húgyúti fertőzések
A húgyúti fertőzések főként a nőket érintik, de ritkán a férfiaknál is előfordulhatnak. Ennek leginkább anatómiai okai vannak, hiszen a hölgyek esetében a húgycső sokkal rövidebb, így könnyebben tudnak ártalmas kórokozók, általában baktériumok kerülni a hólyagba.
A fertőzést ugyanis jellemzően baktériumok okozzák, és véres vizeletet jellemzően csak súlyos, már szövődményes állapotban idéznek elő, aminek hatására a vizelet rózsaszínes, barnás árnyalatot vesz fel, máskor teljesen vörössé válik.
A véres vizelet mellett ilyenkor általános panasz még az erős vizelési inger, a vizeletürítés közben tapasztalt fájdalom (főként csípő és égő érzés), valamint a vizelet erős, kellemetlen szaga.
A húgyúti fertőzések a kiváltó baktérium ismeretében könnyen gyógyíthatók, a legtöbbször elegendő egy célzott antibiotikumos kúra ahhoz, hogy a páciens meggyógyuljon és visszanyerje korábbi életminőségét.
Vesefertőzés
A vese a vizeletkiválasztó rendszer egyik központi szerve. Fertőzése az esetek többségében szövődményként alakul ki, általában kezeletlen húgyúti fertőzések hatására, de előfordulhat, hogy a baktériumok közvetlenül a véráramból jutnak be a vesékbe és szaporodnak el.
A vesefertőzés egyik jellemző tünete a véres vizelet, ezen felül pedig egészen hasonló panaszokkal jár, mint egy súlyosabb húgyúti fertőzés – két jelentős kivételt leszámítva.
Az egyik, hogy a vese fertőzéses megbetegedése gyakran idéz elő lázas állapotot, míg a másik, hogy erőteljes fájdalmat is generálhat, ami gyakran sugárzik az ágyékba, a derékba vagy a hátba.
Hólyag- vagy vesekövesség
Ha a vizeletben felszaporodnak az ásványi anyagok és azt gyakori vagy folyamatos dehidratáció kíséri, akkor kristályok keletkezhetnek a húgyhólyag falán vagy a vesében. Ezt hívjuk hólyag- vagy vesekövességnek.
A kisebb lerakódások általában fájdalom- és tünetmentesek, méretük növekedésével azonban rendkívül sok kellemetlenséget okozhatnak, így görcsös fájdalmakat, vizelési nehézségeket vagy éppen véres vizeletet.
Utóbbira akkor kerülhet sor, ha ezek a kristályos lerakódások megpróbálnak távozni a húgycsöveken keresztül. Útjuk során ugyanis felsértik a szöveteket, aminek hatására kisebb vagy nagyobb mennyiségű vér kerül a vizeletbe.
Vesebetegség
Vesebetegségről akkor beszélhetünk, ha valamilyen okból kifolyólag a szervek nem tudják ellátni a feladatukat, és ebből kifolyólag csökkenő hatékonysággal szűrik ki a salakanyagokat a vérből.
Az elváltozás hátterében számos tényező meghúzódhat – akár még a cukorbetegség is –, de gyakori tünet ilyenkor a véres vizelet megjelenése, amiről tudni kell, hogy szabad szemmel nem látható problémáról beszélünk.
A vér ilyenkor annyira csekély koncentrációban fordul elő a vizeletben, hogy csak laborvizsgálatokkal lehet kimutatni, azonban ez az állapot is mindig alaposabb kivizsgálásra ad okot.
Prosztatamegnagyobbodás
A prosztata a húgyhólyag alatt elhelyezkedő mirigy, amely főleg a középkorú férfiaknál okoz gyakori panaszokat. Jóindulatú megnagyobbodása természetes folyamat, azonban számos kellemetlen tünetet produkálhat.
Ilyen például a húgycsőre gyakorolt hatásából fakadó vizeletürítési nehézség vagy más egyéb vizelési problémák megjelenése, ami gyakran okoz véres vizeletet, bár ez sok esetben szabad szemmel nem látható, csak laborvizsgálat segítségével igazolható.
A prosztataproblémákról fontos tudnivaló, hogy minden esetben urológiai szakvizsgálatot igényelnek, hiszen egy gyulladásos betegség, sőt egy rosszindulatú elváltozás is gyakran ugyanazokkal a tünetekkel jár.
A veséket ért trauma
Bár a vesék mélyen fekvő szervek, azonban védelmükről nem gondoskodik csontozat, ezért baleset hatására érheti őket olyan nagy trauma, hogy az véres vizeletet eredményez.
Az ilyen esetekről tudni kell, hogy a vér a legtöbbször szabad szemmel nagyon jól látható, súlyosabb sérülés esetén nem ritka, hogy tömény, vörös vizelet ürül a szervezetből, ami minden esetben sürgősségi ellátást igényel.
Daganatos elváltozás
Különösen a lokális jellegű daganatos elváltozások hatására gyakori jelenség a véres vizelet ürülése. Tudni kell azonban, hogy a vér ilyenkor sem látható szabad szemmel a vizeletben, azt csak laborvizsgálattal lehet kimutatni.
Tipikus jelenség például a vese, a prosztata vagy a húgyhólyag daganatos elváltozásainál, amelyek sok esetben generálhatnak kisebb vérzést, amire csak vizeletvizsgálat során derül fény.
Örökletes betegségek
Az orvostudomány ismer olyan örökletes betegségeket, amelyek hatására véres vizelet alakul ki.
Ilyen például a sarlósejtes vérszegénység, amelynek súlyossága minden esetben meghatározza, hogy mekkora mennyiségű vér kerül a vizeletbe. Valamikor a vér látható, máskor azonban csak laborvizsgálattal mutatható ki.
Az örökletes betegségek közül kiemelendő még itt az Alport-szindróma, amely károsítja a vesék apró érhálózatát, és ez okozhat vért a vizeletben.
Gyógyszeres mellékhatások
Kutatások igazolják, hogy vannak olyan gyógyszerek, amelyek előidézhetnek kisebb-nagyobb vérzéseket, és ezek sokszor láthatóvá is válnak a vizeletben.
Ide sorolhatunk bizonyos rákellenes, illetve a rákos elváltozások kezelésére koncentráló készítményeket, néhány antibiotikumot, a vérrögképződést gátló szereket, illetve egyes vérhígítókat.
Kevesen tudják, de az olyan hétköznapi gyógyszerek, mint az aszpirin is ki tudja váltani ezt a jelenséget abban az esetben, ha nem az előírásoknak megfelelően adagolják.
Jelentős fizikai megterhelés
Megfigyelések is alátámasztják, hogy a nagy fizikai megterhelés hatására szintén kerülhet vér a vizeletbe. Gyakran kimutatták például maratoni futóknál, akik általában teljesítőképességüket meghaladva jelentős fizikai hatásnak teszik ki magukat.
Ezen felül gyakori megerőltető súlyzós edzéseknél és kontakt sportok hatására is, bár utóbbi esetben inkább a kisebb sérülések, az esetleges hólyag- vagy vesekárosodások idézhetik elő.
Nagyon fontos, hogy ha edzés vagy komolyabb fizikai megterhelés után vért látunk a vizeletben, azt semmiképpen ne vegyük természetesnek, inkább forduljunk mielőbb urológushoz, hiszen a kiváltó okok feltárása minden esetben elengedhetetlen.
(Szponzorált tartalom)