A körülöttünk lévő világ rendkívül gyorsan változik, így nem csoda, ha a mostani fiatalok már teljesen másképp nőnek fel, mint 20-30 évvel ezelőtti kortársaik. Akik viszont az ezredforduló küszöbén élték fiatalságukat, azoknak bizonyára nagyon is ismerősek lesznek a következő témakörök.

Levelezés

Az internet berobbanása előtt az e-mail és a chat “őse”, a postai levelezés volt a nagy sláger. A legtöbb tinimagazinban volt “levelezőtársat keresek” rovat, ahonnan csak ki kellett választani azt a fiút vagy lányt, akinek az életkora és az érdeklődési köre hasonló volt a miénkhez, majd bemutatkozó levelet írni neki.

Természetesen nem sima füzetlapon, hanem színes és mintás levelezőlapon, amihez gyönyörű boríték is dukált. A papír-írószer boltokban szerencsére hatalmas volt belőlük a választék, így akár egy egész készletet is felhalmozhattunk.

Ha a levelet feladtuk, nem volt más dolgunk, mint napról-napra izgatottan várni a postást, hogy vajon érkezik-e válasz? A levelezőtársak közt sokszor alakult ki barátság, még úgy is, ha csak írásban tartották a kapcsolatot. A legizgalmasabb pedig az volt, hogy közösségi oldalak híján nem tudtuk megnézni az illetőt, így fogalmunk sem volt róla, hogy néz ki, amíg nem küldött magáról fényképet is a levél mellé.

Zenék beszerzése a rádión keresztül

A gyári kazetták és CD-k ára sokszor igen borsos volt, ráadásul akadtak olyan dalok, amiket még nem adtak ki albumon, viszont a rádiók már játszották őket. Így hát adott volt a feladat: kazetta bekészít, rádió bekapcsol, és amint felcsendülnek a vágyott zeneszám első taktusai, lenyomni a “felvétel” gombot a magnón. Mennyi, de mennyi kazettát töltöttünk meg így a kedvenceinkkel.

Persze sok bosszúsággal is járt a dolog, ha például a műsorvezető belebeszélt a dalba, vagy sisteregni kezdett az adás.

Bár a rádiózás a mai fiatalok számára sem ismeretlen, napjainkban viszont már elég csak a böngészőben felkeresni a MyOnlineRadio weboldalát, és egyetlen kattintással több, mint 100 csatorna közül lehet válogatni.

Hol van már az analóg frekvenciaválasztó gomb, és a fárasztó “finomhangolás?” Persze azért ennek is megvolt a varázsa, hiszen abban már semmi izgalmas sincs, hogy elindítjuk a kedvenc dalunkat egy streaming oldalon.

Élet mobiltelefon nélkül

Ma már sok ember két lépést sem tesz a telefonja nélkül, ennek tükrében elképzelhetetlen, hogy pár évtizede a mobiltelefon még luxuscikknek számított, pláne a kamaszok körében.

Így hát ha beszélgetni akartunk egy barátunkkal, akkor vagy összefutottunk valahol, vagy felhívtuk vezetékes telefonon, aminek a szülők általában nem örültek, a magas percdíjak miatt.

Emiatt a személyes találkozások sokkal gyakoribbak voltak, és bizony pontosan oda kellett érni a megbeszélt időre, hisz sehogyan sem tudtuk értesíteni arról a másik felet, hogy késni fogunk. Ez pedig egy első randevún akár végzetes hiba is lehetett.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés