Ha nem kell aggódnunk amiatt, hogy megjön a menstruációnk, teherbe esünk vagy a gyerekek besétálnak, a menopauza utáni szexuális életünknek csodálatosnak kellene lennie, igaz? Lehet jó is, de ne várjuk el, hogy ugyanolyan legyen, mint a 20-as éveinkben.

Bár otthon nagyobb szabadságot élvezhetünk, a változókor egy afféle szakasza az életnek, ahol sok olyan változás következik be, amely hatással lehet az intimitásra. Újradefiniáljuk a szerepeinket és a kapcsolatainkat, ahogy a gyerekek egyetemre mennek, de fizikailag is megváltozunk.

Mi is megy pontosa végbe a szervezetünkben a változókor során?

A menopauza lényegében az agyban, illetve a petefészekekben lejátszódó negatív irányú folyamatok összessége. Ezeknek pedig a kezdetére nagy hatással lehetnek a szervezeten belüli hatások, mint például a betegségek, gyógyszerek, műtétek vagy kezelések, illetve olyan külső tényezők, mint az életmód vagy a dohányzás.

Közismert dolog, hogy a változókorban csökken a szexuális hormontermelés, ennek az oka pedig az, hogy a petefészek hormonreceptorai elöregednek. Így szépen fokozatosan elmarad a tüszőrepedés és a sárgatestfázis, majd a tüszőérést serkentő hormonnal szemben a petefészkek érzéketlenné válnak.

Az ösztrogénszint lecsökken. Ez a változás pedig nagy hatással van a szexuális működésre. Csökkentheti a vágyat, és megnehezítheti az izgatottságot. Ezenkívül a hüvelyben szárazságot tapasztalhatunk, ami fájdalmassá teheti a közösülést.

Nem vagyunk egyedül

A legtöbb nő attól tart, hogy egyedül van ezekkel a problémákkal. Ez azonban egyáltalán nem így van. A perimenopauzában lévő vagy posztmenopauzás nők több mint harmada számol be szexuális nehézségekről.

Lehet, hogy kényelmetlen érzés segítséget kérni, de nem szabad a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, mert tovább rosszabbodhat a helyzet. A menopauza egy igen komplex állapot. Néhányan meg sem érzik, mások évekig szenvednek a tüneteitől. Mivel ebben az élethelyzetben elsődleges szerepük van a hormonoknak, ezért érdemes olyan szakembert felkeresni, aki tapasztalt ezen a téren - legyen az a háziorvosunk vagy a nőgyógyászunk. A velük való konzultáció az első lépés a vágyott intimitás visszaszerzéséhez.

Életmódváltás 

A libidót nagyon sokféle tényező befolyásolja. Lényegében a neurológia, az érzelmek, a hormonok, a fiziológia, a gondolatok és a múltbeli tapasztalatok összetett kölcsönhatását foglalja magában. Nem meglepő tehát, hogy az életmódbeli változások hatással lehetnek a szexuális vágyra.

A változatos táplálkozás és a megfelelő vitaminok bevitele elősegítheti a kiegyensúlyozott közérzetet, ami az önbizalom növekedésén keresztül hatással van a nemi vágyra is. Laikusként persze nehéz összeválogatnunk a helyes tápanyagokat, de szerencsére ma már elérhetők olyan étrend-kiegészítők, melyek előnyös élettani hatásokat kiváltó, természetes afrodiziákumként ható gyógynövénykivonatokat tartalmaznak.

További, a változókorral kapcsolatos információkért érdemes felkeresni az Intima.hu weboldalát.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában