Addig jegelte a világbajnok franciát az Atlético, amíg végül féláron megszerezte. A nyomott ár feléért.

Tavaly nyáron a Barcelona két évre kölcsönadta Antoine Griezmann korábbi klubjának, az Atlético Madridnak, és az aláírt megállapodás értelmében a fővárosiak 40 millió eurót kötelesek fizetni, amennyiben a francia támadó a rendelkezésére álló percek legalább 50 százalékán játszik ebben a szezonban.

Ez utóbbi infó a lényeg ebben az ügyben, ugyanis az Atleti nem nagyon akart 40-et fizetni, így aztán Griezmann véletlenül mindig a 60. perc után lépett pályára, elkerülve a záradék aktiválását.

Végül ezzel a türelmes kivéreztetéssel elérte a célját az Atlético, a Barcelona engedett. Főleg, mivel nem akarták visszakapni Griezmannt, és a francia sem óhajtott visszaköltözni Barcelonába.

Most megállapodott az átigazolásról a két klub, az Atleti 20 millió eurót (plusz 5 millió bónuszt) fizet a franciáért.

Mindkét klub szeretné véglegesíteni a megállapodást a világbajnokság kezdete előtt. A támadó egyébként elfogadta a 8 millióra csökkentett fizetést, és 2026 júniusáig ír alá.

A Barcelona így egy laza 100 milliót bukik Griezmannon, aki 2019-ben 120 millió euróért érkezett, és egyáltalán nem alkotott maradandót, sőt, hatalmas melléfogás lett.

A hadviselés már tart egy ideje:

A Barcelona beperelné az Atlético Madridot Griezmann miatt

A két klub egy már meglévő szerződést értelmez másképpen.

(Fotó: Fran Santiago/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés