A legutóbb világbajnokságot nyert és a jelenlegi brazil labdarúgó-válogatottban két közös dolog van: a mezük színe és a szövetségi kapitány személye. Mert amíg Luis Felipe Scolari 2002-ben egy csúcsra járatott selecaót terelgetett, addig 2014-ben egy generációt váltó csapatot kell (mi több, muszáj) aranyéremig vezetnie. Hazai földön, felfoghatatlan nyomás alatt, csatár és szellemi vezér nélkül.
Egyes vélemények szerint az aktuális garnitúra inkább a következő mondialon lenne favorit, mert addigra az utolsó vadhajtásokat is lecsipegethetik, és a most még érlelődő világklasszis-jelöltek (David Luiz, Oscar, Neymar, Paulinho) rendelkezhetnek elegendő nemzetközi tapasztalattal, valamint hátha kitermel a kultikus brazil futballistagyár egy használható centert.
Az idei együttes legfőbb gyengeségének a középszerű középcsatár-állomány mellett egy igazi vezető alkat, egy karakteres személyiség hiányát tartják. Emlékezzünk vissza az 1994-es vagy a ’98-as tornára, amikor egy bizonyos Carlos Dunga tartotta egyben a kompániát a pályán és azon kívül, 2002-ben meg olyan fajsúlyos egyéniségek tolták előre a botkormányt, mint Cafú, Lucio, Roberto Carlos vagy Rivaldo. Most pedig kimondva-kimondatlanul a média által agyonhype-olt Neymartól várják el, hogy hasonló szerepet játszva vezéregyéniség legyen. Egy 22 éves gyerekről beszélünk, aki inkább foglalkozik a sérójával és a közösségi oldalaival, és akinek nincs meg a megfelelő élettapasztalata ekkora nyomás elviseléséhez.
Ha már a személyeskedésnél tartunk, vessük össze posztonként a 12 évvel ezelőtti társaságot a jelenlegivel, bár a végeredmény előre sejthető. A 2002-es együttesben tobzódtak a világklasszisok és a különbséget jelentő játékosok, míg a jelenlegi tizenegy kis túlzással egy európai élbajnokság dobogó közeli jómunkás csapatához hasonlítható. A két gárda felállása teljesen más volt, ezért formációjában az idei csapatot átalakítjuk a világbajnokéhoz. A 65 éves Scolari a mai kornak megfelelően a divatos 4–2–3–1-et alkalmazza, míg az 53 esztendős ifjú énje afféle 3–4–1–2-t játszatott.
Marcos–Julio Cesar 2
A világ bambája Roque Junior mellett a válogatott másik gyenge pontjának a Palmeiras örökös kapusát tartották. Az Interrel négy éve mindent megnyert Cesar abban az évben a kapusok szűk elitjébe tartozott, most meg a kanadai Toronto FC-hez...De még így is veri korábbi kollégáját.
Lucio–David Luiz 1
A zizi brazil középhátvédek hagyományát folytatva tökéletes utódja a PSG-be igazolt bongyorhajú Luiz a felelőtlen előretöréseiről ismertté vált Luciónak. Az ifjabb bekk ugyan kevesebbet portyázik, és mintha a válogatottban fegyelmezettebben futballozna, ám nem jobb nála.
Edmilson–Thiago Silva 2
A ’14-es csapat kapitánya a fentiekkel ellentétben megbízhatóságáról ismert, korunk talán legjobb középső védője. Gyorsaságban, helyezkedésben és játékintelligenciában kimagasló képességű, ugyanezeket Edmilsonról nem mondhattuk el.
Roque Junior–Dante 2
Két bohókás ember madárfészek frizurával a fején. Roque Junior ügynöke igazi világklasszis lehetett, ha sikerült rátukmálnia ügyfelét olyan csapatokra, mint a Milan és a Leeds United – főleg Angliában okozott mókás pillanatokat az ellenfél szurkolóinak. Dante is inkább rajzfilmbe illik, mintsem futballpályára, de azért egy jó kis védőről beszélünk.
Cafú–Daniel Alves 1
Nagyon hasonló típusú játékosokról van szó: igazi tradicionális brazil szélsőhátvéd mindkettő, védekezni egyik se szeretett, Cafú legalább tudott.
Kléberson–Paulinho 2
Emerson bizarr sérülésének (a vb előtt egy edzésen beállt kapusnak) köszönhette az addig ismeretlen Kléberson a kerettagságot, és bár korrekten teljesített a vb-n, egy manchesteri kitérőt leszámítva megragadt Besiktas-szinten. Paulinho első Premier League-szezonjában remekelt, napjaink legjobb brazil box to box középpályása.
Gilberto Silva–Luis Gustavo x
A középpálya rombolóosztagához tartozó két verőember hasonló stílusban aprította az ellenfeleket, mindketten A kategóriás labdaszerzőnek számítottak/számítanak.
Roberto Carlos–Marcelo 1
A vastagcombú szabadrúgáskirály utódját visszavonulása óta se nagyon találták meg a brazilok, természetesen a Real Madrid mikrofonfrizurás balhátvédje is a jelöltek között volt/van. Iparkodnia kell még.
Ronaldinho–Oscar 1
Hasonló stílusú, de mégis különböző 10-esek ők, mert Oscar a mai követelményeknek megfelelően a védőmunkából is kiveszi a részét, amit ugye a fogpasztareklám mosolyú Ronaldinho szeretett elmismásolni. Csak hát R10 abban a három–négy évben, amikor komolyan vette a labdarúgást, a világ legjobbjának számított.
Ronaldo–Fred 1
Szegény Fredbe mindenki minden fórumon belerúg, mi is. Nem pazaroljuk a karaktereket erre az összehasonlításra.
Rivaldo–Neymar 1
Mindketten a bal oldalról szerettek indulni, mindketten köthetőek a Barcelonához, mindketten brazilok – nagyjából ennyi a hasonlóság köztük. Neymar adottságai megvannak ahhoz, hogy idővel elérje egyik nagy elődje szintjét, most még alulról súrolja a görbelábú cselgép által magasra tett lécet.
A 2014-es Scolari-féle csapat tehát négy poszton bizonyult jobbnak a 12 évvel korábbinál, egy helyen döntetlen eredmény született, hat pozícióban viszont a 2002-es aranyérmes válogatott győzedelmeskedett, így összességében is jobbnak bizonyult.
(Fotó: AFP)
