Egyelőre csak öt meccsen van túl a magyar válogatott, és az utolsó meccs lefújása előtt nem illik értékelni, azonban most kivételt teszünk, akkora menetelésben van a Rossi-csapat.

A magyar labdarúgó-válogatott szinte mindenkit meglepve veretlenül áll a tabella élén öt forduló után, mégpedig úgy, hogy oda-vissza verte a vb-résztvevő szerbeket. Azt a Szerbiát, amely egyértelműen a csoport legerősebb csapataként indult a selejtezőben, de most már úgy tűnik, csak a második legjobb. Ez komoly fejlődés.

A magyar válogatott ismét legyőzte Szerbiát

Oda-vissza verte a csoport legerősebb csapatát Magyarország, ebbű Eb-részvétel lesz!

Nézzük, mit láttunk a csoportrangadón, ahol minden bizonnyal eldőlt, hogy Magyarország kijut az Európa-bajnokságra.

Nem számít a keret erőssége

Szerbia világbajnoki résztvevő volt, a kerete tele van olyan játékossal, akik jóval komolyabb bajnokságban játszik, mint a magyarok többsége.

A játékoskeretük összeértéke 347 millió euró, szemben a magyarok 147 milliójával, melyből 70 millió egy játékosra megy el, Szoboszlaira.

És Orban hiányzott. Igaz, az ő 70 milliós játékosuk, Dusan Vlahovic most nem játszott, de ott volt Sergej Milinkovic-Savic, Kostic, Mitrovic, Lukic, Pavlovic és Tadic is.

De láthatóan ennek nem feltétlenül van jelentősége, ha egy csapat taktikailag és fizikailag tökéletesen fel van készítve és az utolsó vérig harcol.

Taktikai fegyelem, kiváló átmenetek

Önmagában persze a gürizés nem elég megnyerni egy ilyen meccset, sőt egy ennél gyengébb csapat ellen sem elég már. Marco Rossi csapata évről évre fejlődik, az olasz mester imádja a háromvédős rendszert, amihez megtalálta a megfelelő embereket. Mivel kiesett most Orban Willi, voltak zavarok hátul, ám Szalai, Lang és Fiola így is hősiesen küzdött. És a kapitány talált a rendszerhez két kiváló wing-backet, Kerkezt és Negót, akik végigrobotolják a meccseket a két szélen.

Ezúttal Nego játszott látványosabban, ugyanis két gólpasszt adott a Le Havre védője, Kerkez pedig annyit dolgozott, hogy a végére begörcsölt. Mindkét játékosnak nagy szerepe volt a kontrákban, ahogy persze Szoboszlainak és Sallainak is, egészen kiválóan építkeztünk rendezetlen védelem ellen.

Meglett Szalai Ádám utódja, sőt

Ahhoz, hogy ennyire gördülékeny legyen a támadójáték és a kontra, kellett egy olyan csatár, mint Varga Barnabás, aki átvette Szalai Ádám helyét. Szalainak persze nagyobb szerepe volt az öltözőben és talán a védekezésben is, ám Varga többet tud a góllövésről és jobb az összjátékban is.

A 28 éves korára csúcsra érő Varga 18 meccsen 17 gólt szerzett a Fradiban, és közben zsinórban a harmadik Eb-selejtezőmeccsen talált be. Egészen klasszis teljesítmény nyújt, és így bizony könnyebb meccseket nyerni.

Lőni kell, ha ilyen lábad van

Ez egyébként akkor is igaz, ha nincs kiemelkedő rúgótechnikája valakinek, elvégre lövés nélkül ritkán van gól. De hatványozottan igaz az olyanok esetében, mint Szoboszlai és Sallai, akik remekül lőnek. Sallai Rolandnak mostanság elsül a lába, Litvániának is rúgott egy nagy gólt, most a szerbeknek egy még nagyobbat.

Klasszisokkal jobb volt a magyar válogatott Litvániánál

Jó focival hozta a kötelezőt a válogatott.

Régen hiányoltuk a magyar átlövéseket, most meg meccseket nyer vele a válogatott.

Szerencse

Kevés csapat van most Európában, amely még mindig veretlen, szóval az egész sorozatot figyelembe véve megérdemelten állunk a csoport élén. Van egy reteszként záró védelem és mindig jönnek a gólok is. De Szerbia ellen eggyel többen voltunk, beszállt Fortuna is: rég látott mázlisorozata volt a válogatottnak. Szerbia rúgott két párcentis lesgólt, valamint volt egy olyan tíz másodperce, amikor kétszer találta el a kapufát. De tudjuk, a szerencséért meg kell dolgozni.

Egy magyar játékos az Eb-selejtezők egyik legjobbja

Remekel eddig a selejtezőben a válogatott csk-ja.

(Fotó: MTI, Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Kikapott a városi derbin a Liverpool, egyre távolabb a bajnoki cím

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés