A Barcelona nem jutott túl a Bajnokok Ligája csoportkörén, majd kiesett az Európa-ligából is, hazai terepen azonban jól szerepel. Joan Laporta elnök elégedett is.

A korábbi legendás, négyszeres BL-győztes, világ- és Európa-bajnok Barca-középpályás 2021 novemberében már edzőként tért vissza sikerei helyszínére, az FC Barcelonához, a menesztett Ronald Koemantól egy 2024 júniusáig szóló szerződéssel vette át a csapatot.

Xavinak egészen 2023 januárjáig kellett várni, amíg megszerezte első trófeáját edzőként a Barcával, 3–1-re győztek a Real Madrid ellen a szuperkupában. A bajnokságban is jól megy nekik ebben a szezonban, kilenc pont az előnyük a Real Madriddal szemben, és a Király-kupa elődöntőjének első meccsén is legyőzte csapatában a Realt.

A szerződése viszont a következő szezon végén lejár, és erre ma reagált is Joan Laporta elnök:

„Úgy gondolom, meg kell hosszabbítanunk Xavi Hernández szerződését, megérdemel egy új, hosszú távú szerződést.”

Xavi viszont addig nem akar ezzel foglalkozni, amíg meg nem nyeri a La Ligát, Laportát viszont ez nem érdekli, ő már a hosszabbításra gondol.

Azon a napon, amikor úgy érzem, nem vagyok hatással a játékosokra, hazamegyek. Először az eredmények jöjjenek, aztán beszélhetünk a jövőmről. Egész életemben a Barcában lehetek, ez az otthonom, de az eredményektől függ a sorsom” – mondta Xavi.

A tartalékos Barcelona Madridban győzte le a Realt a kupában

Rég láthattunk ennyire alacsony színvonalú el Clásicót, a Real Madrid például még a kaput sem találta el.

Nem hagyja magát a Barcelona, mégis igazolhat egy brazil őstehetséget

Az egyik legnagyobb csatártehetségének tartott Endrick a Real Madridot választotta, de a Barcelona nem adja fel, hogy igazoljon egy brazil zsenipalántát. És lejjebb sem adja.

(Fotó: Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve