Lehet, hogy Laporta túlságosan is politikus egy sportklub vezetéséhez, de most épp ez kellett a szponzori szerződés maximalizálásához.

A Barcelona vezetése néhány hete kitalálta, hogy elege van a Nike-val között mezszállítói szerződésből, sokkal nagyobb összeget érdemel a klub. A Barca a világ legkomolyabb szerződésére és azonnal pénzinjekcióra is vágyott, amit a Puma szívesen megadott volna, szinte meg is állapodtak a németekkel.

Közel 30 év után mezszponzort válthat a Barcelona

Egyre több forrás számol be arról, hogy a Barcelona és a Nike útjai elválhatnak.

Ami viszont felpiszkálta az amerikai sportszergyártót, és a legfrissebb hírek szerint most nagy fordulat állhatott be az FC Barcelona és a Nike közötti tárgyalásokban, már küszöbön áll a hosszabbítás: a Barcelona egy új, tízéves szerződést írna alá az észak-amerikai céggel.

A hírek alapján a Nike jelentősen emelt az ajánlatán, évente fix 120 millió euró ütné a Barça markát, melyhez teljesítménybónuszok társulnának: így ez már egy minimum 1,2 milliárd euró értékű szerződés lenne.

Ehhez kapcsolódik még egy 100 millió euró értékű aláírási bónusz is, amely kulcs volt a tárgyalások során. A Barcelonának ugyanis szüksége van idén nyáron erre az összegre, hogy az FFP-ben ( Financial Fair Play) visszatérhessen az 1:1 szabályhoz, hogy képes legyen játékosai regisztrálására és esetleg újak szerződésére.

A katalánok a korábbi, 2016-ban aláírt szerződés alapján eddig 85 millió eurós összeget kaptak évente, melyhez 20 millió eurós bónusz jött még hozzá.

Hivatalos bejelentés még nincs, de a közeljövőben várható.

Ez is érdekelhet:

Frenkie de Jong kíméletlenül kiosztotta a katalán újságírókat

A katalán sajtó igazán kegyetlen, döbbenetes mennyiségben gyártja az álhíreket, de most szembejött velük a dühös valóság De Jong személyében.

A Barcelona elnöke elmondta, milyen edzőt keresnek

Xavi bejelentette, hogy feláll a Barcelona kispadjáról, de a Barca azóta sem találta meg az utódját, és Joan Laporta elárulta, nem is igazán keresik.

(Forrás: Cruyffista; fotó: David Ramos - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

Az Aston Villa ellen se volt esélye a Manchester Citynek

További cikkeink a témában