Tavaly váratlanul kirúgták, most szeretnék, ha visszajönne.

A Bayern München már bejelentette, hogy nyáron megválik Thomas Tuchel edzőtől, bármi is történjen. Némiképp talán abban a reményben is, hogy aláír hozzájuk a legkeresettebb edző, Xabi Alonso, aki épp őket veri tönkre a Bundesligában.

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

Xabi Alonsót mindkét topklub akarja, de elképzelhető, hogy végül egyik sem kapja meg.

Miután Alonso úgy döntött, inkább marad Leverkusenben, a Bayernnek elő kellett venni a listájuk többi szereplőjét. Eddig nem igen volt szükség rájuk, mert szinte biztosnak tűnt, hogy a spanyol átveszi a Münchent, most viszont pikáns döntés születhet. Akárcsak a Liverpoolnál, a bajoroknál is jelölt Roberto De Zerbi, de a Brighton menedzsere mellett van egy érdekesebb jelölt is:

a Bild értesülése szerint Max Eberl sportágvezető már felvette a kapcsolatot Julian Nagelsmann menedzsereivel, jó esély van az edző visszatérésére a Bayernhez.

Ez egy olyan lépés lenne, amit eddig olasz középcsapatoktól lehetett látni, de ott rendszeresen: visszahozzák a szerintük megbukott, majd kirúgott edzőt. Nagelsmann-nak azért kellett távoznia 2023 márciusában, mert a vezetőség úgy érezte, veszélybe került a bajnoki cím. Na meg azért, mert minél hamarabb le akartak csapni Tuchelra, akit aztán egy évvel később elküldenek.

Ha ezek után visszaviszik Nagelsmannt, az nemcsak beismerése a hibának, hanem komoly arcvesztés is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
31% Nem, tök jó, hogy van.
38% Azonnal, értelmetlennek tartom.
31% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés