A City tavaly nyáron nem tudta megszerezni Harry Kane-t, idén pedig már nem a Tottenham csatára lesz az első számú célpontja az angol bajnoknak.

A Manchester City úgy vezeti a Premier League-et magabiztos és jó focival, hogy igazi gólvágója nincs Pep Guardiolának. Agüero tavaly nyári távozását követően Harry Kane-t akarta leigazolni a City, de a Tottenham végül nem engedte el az azóta gyenge formában futballozó angol csatárt.

A Citynek a nyári transzferszezonban is egy csatár leigazolása lesz a prioritás, de most már nem Harry Kane, hanem Erling Haaland az első számú célpont.

Erről a The Athletic megbízható újságírója, David Ornstein számolt be.

Úgy tűnik, hogy a Dortmund csatáráért egy négyes verseny van kialakulóban. A City mellett a Barcelona, a Real Madrid és a Bayern München van képben. Ornstein szerint a Real abban az esetben kiesik, ha a madridi csapatnak sikerül megszereznie Kylian Mbappét, a Barcelonával kapcsolatban pedig továbbra is az a kérdés, hogy a klubnak honnan lesz pénze megvenni Haalandot. A Citynél anyagi gondok nincsenek, és Ornstein szerint Guardioláék optimisták lehetnek a norvég megszerzését illetően.

A forrás szerint a Man. City abban bízik, hogy a következő hetekben sikerül tárgyalnia Haaland menedzsmentjével, de az még közel sem dőlt el, hogy a 21 éves játékos hol folytatja. Amennyiben nem a Cityben, akkor az angol klub Dusan Vlahovicot vagy Alexander Isakot veheti meg, de Harry Kane érkezése sem lehetetlen, ő viszont már 29 éves lesz nyáron, a City pedig egy fiatalabb csatárt preferálna.

Haalandról nemrég írtunk bővebben:

Friss transzferhír, Coutinho az Aston Villában folytatja:

Angol középcsapatban folytatja a Barcelona 121 millió eurós játékosa

Az olasz átigazolási szakértő, Fabrizio Romano hozta le a hírt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bravúros mentéssel úszott meg egy nagy bukást Valter Attila

Pazar gólt rúgott a Fulham, mégis kikapott Manchesterben

Aggódunk a Fradi-tábor miatt, mert nem a jó Frankfurtba készülnek utazni

További cikkeink a témában