Két pontra van a kieséstől a Mol Fehérvár, így muszáj volt erősítenie. És rögtön két legyet ütött egy csapásra.

Szinte példátlan igazolás történt az NB I-ben, ugyanis

a kiesés elől menekülő Újpest FC eladta a csapat két legjobb magyar játékosát, Csongvai Áront és Katona Mátyást a szintén kiesés ellen küzdő MOL Fehérvárnak.

Nem gyakori, amikor két kiesőjelölt üzletel egymással, pláne úgy, hogy emiatt az egyik esélyei rohamosan csökkennek a bennmaradásra.

Az újpesti közlemény azt írja:

Olyan ajánlatot kapott a Klub, amely rekordközeli a Magyarországon két labdarúgó egyesület közötti átigazolások történetében. Az pedig külön büszkeséget jelent, hogy mindössze hét és fél év alatt sikerült kinevelni két ilyen játékost, akikről ráadásul a magyar futball korábban lemondott. Ez az értékesítés is megerősíti hitünket a fenntartható modellben, melyet Klubunk követ, valamint a második esélyben, melyet mindenkinek megadunk, aki élni szeretne vele.”

A 22 éves, védőként és középpályásként is bevethető Csongvai és a 23 éves, támadó középpályás Katona is rendkívül fontos tagja volt az Újpestnek, az NB I-ben pedig eddig mindketten pályára léptek valamennyi idei bajnokin. Csongvai ráadásul csapatkapitány volt, és ősszel már a válogatott keretbe is bekerült –2019 októbere óta 104 tétmeccsen lépett pályára lila-fehérben.

Éreztem, hogy nagyon szeretne a Vidi, ami magabiztossággal és pozitív érzéssel töltött el. Egyértelműen előrelépés ez az átigazolás a karrierem és a fejlődésem szempontjából. Nagy célokkal érkezem, a klub felépítése és körülmények maximálisan adottak a célok eléréséhez. Bele kell állnunk a kemény munkába, csak magunkra kell fókuszálnunk és akkor bizonyítani tudjuk majd, hogy a Vidi sokkal többre hivatott, mint ahol jelenleg áll a tabellán. Nagy elvárásaim vannak magammal szemben is, szeretnék minél több játéklehetőséget kapni és jó teljesítményt nyújtani, annak érdekében is, hogy újra meghívót kaphassak majd a válogatott keretbe” – nyilatkozta honlapunknak Csongvai Áron.

A Sportal azt írja, hogy Újpesten az átlagfizetés 4-5 ezer euró (1,5-1,9 millió Ft), míg a Fehérvárnál óvatos becslés szerint is 10-15 ezer euró (3,8-5,8 millió Ft) lehet, tehát érthető, ha a játékosok váltani akartak.

Az Újpest focistája segít abban, miért a focit válaszd

Nehéz megtalálni az számunkra leginkább fekvő mozgásformát, azt, amelyik az életmódunkhoz és az igényeinkhez is passzol. A Player és BiotechUSA most összeállt, hogy segítsünk ebben.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában