Igen, mindösszesen két szektorban. Szép gesztus, de nem tűnik hatékonynak.

A Fradi tenni akar a legfiatalabbakért, azt szeretnék elérni, hogy minél inkább otthon érezzék magukat a Groupama Arénában a gyerekek.

Ezért a családi szektorokra külön szabályt hoztak: betiltják a csúnya beszédet

– írja a fradi.hu.

Még egy telefonszámot is megadtak, hogy ha valaki mégis káromkodnak, azt lehet jelenteni. A november 21-én megrendezésre kerülő, MOL Fehérvár FC elleni bajnoki labdarúgó mérkőzéstől kezdve a D1-es és a D2-es szektorokban tehát tilos:

  • a trágár, obszcén kifejezések használata, ilyen megnyilvánulások megtörténte,
  • az ocsmány káromkodás,
  • a közösségellenes magatartás,
  • a fenyegető, agresszív, kötekedő, és egyéb megbotránkoztató megnyilvánulás,
  • a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődésére károsan ható egyéb magatartás, megnyilvánulás.

A Sporttörvény lehetőséget biztosít a rendezőknek, hogy fel tudjanak lépni azok ellen, akik a megjelölt szektorokban érvényes Pályarendszabályt megszegik.

Azt egyelőre nem látjuk, miként lehet a gyerekeket megóvni akkor, amikor két szektor határán, de a másik, már nem családiban kurvaanyázik valaki, vagy amikor a B-középben skandálják az obszcén rigmust.

Valami nagyon megtört a Fradinál – Öt pontban a Fradi–Celticről

A Fradi négyből négy meccset veszített el az Európa-liga-csoportkörében, de magasan a Celtic elleni hazai bukó a legfájóbb. Öt pontba szedtük a meccs tanulságait.

(Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés