A Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros fontos posztra igazolt.

Hivatalos oldalán jelentette be a Fradi, hogy leigazolta az MSK Zilina csapatkapitányát, a szlovák Michal Skvarkát.

(Fotó: fradi.hu)

A 26 éves, kétszeres felnőtt válogatott belső középpályás az előző szezonban 10 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott 32 meccsen az alapszakaszt másodikként záró, végül negyedikként végző MSK Zilinában. Ebből hat meccs a szlovák kupasorozatban volt, ahol hat gólpasszt osztott ki. A Wyscout rangsorában ő volt a bajnokság legjobb támadó középpályása.

Michal Skvarka mostanáig 219 szlovák élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, mérlege 44 gól és 51 gólpassz. A középpályás 2013 és 2015 között 12 nemzetközi mérkőzésen lépett pályára, 2 gól és 2 gólpassz a mutatója. Két éve, 2017 nyarán csapatkapitányként kétszer szerepelt a BL-selejtezőben szereplő Zilinában, egy gólpasszt jegyez.

Skvarkát már a télen is szerette volna szerződtetni a Fradi, a felek mindenben meg is egyeztek az átigazolást illetően, nem sokkal később azonban a játékos súlyos térdsérülést szenvedett.

A szlovák középpályás fontos posztra érkezett, mert az NB I-es szezon legjobbját, Fernando Gorriaránt kell pótolnia.

Ha továbbjut a Fradi a Ludogorec ellen, sokkal könnyebb ellenfél következik

A bolgár bajnokkal nem volt szerencséje a Ferencvárosnak, azonban egy esetleges továbbjutás után közel kerülhet a BL-csoportkör.

Fotó: Ján Mintál

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés