Lám-lám, ennyit ér egy új stadion, szárnyakat kapott a Haladás.

A Haladás Stadion nyitómeccsén a második helyen álló Fradit verte 2–1-re a szombathelyi csapat, most az új aréna második meccsén a tabella élén álló Videotont is legyőzte Michal Hipp csapata. A kettő között meg a Puskás otthonában nyertek. A stadionon kívül az is közös a három győztes meccsben, hogy már a szlovák edző vezeti a Halit.

A meccs borzasztóan hektikus volt, a Videoton már az elején vezetést szerezhetett volna, ám egy támadáson belül kétszer is eltalálták a kapufát.

Utána jött két tizenegyes, a Haladásét Németh Márió a kapufára lőtte, a fehérváriakét Lazovics lőtte, de Király védte. A második félidőben nagy helyzetei voltak a Haladásnak, de végül a 92. percig kellett várni a győztes gólra, a Fradinak is betaláló Mészáros Karol 11 méterről belsőzött a bal alsó sarokba Kovácsik mellett.

Ezzel zsinórban három győzelemmel már nincs kieső helyen a Haladás, a Videoton viszont a ferencvárosi vereség után ismét pont nélkül maradt, így a Fradi már egy szerzett ponttal is őszi első lehet. Ezt a hét forduló óta nyeretlen Vasas ellen szerezheti meg.

Swietelsky Haladás–Videoton 1–0 (0–0)

Gól: Mészáros (92.)

(Fotó: haladas.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.