A vb-döntős, nagy esélyes Franciaország eddig meglepően gyengén teljesít, nem is tudta megnyerni a csoportját.

Kylian Mbappénak megvan ugyan az első gólja az Európa-bajnokságokon, de a francia csapat továbbra is átütőerő nélkül vergődik. Aminek most elég súlyos következménye lett.

A B mellett a D-csoport a második legerősebb, de azért francia és holland továbbjutást vártunk, ami meg is lett, de a csoportot Ausztria nyerte. Aminek volt tétje, mert a második egy brutál erős ágra kerül, Antoine Griezmann mégis csak a padon kapott helyet.

Kezdőcsapatok

  • Franciaország: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, T. Hernandez – Tchouaméni, Kanté, Rabiot – O. Dembélé, K. Mbappé, Barcola
  • Lengyelország: Skorupski – Bednarek, Dawidowicz, Kiwior – Frankowski, Moder, Zielinski, Zalewski – S. Szymanski, Lewandowski, Urbanski

Ez lett Franciaország, amely megszerezte ugyan a vezetést a harmatgyenge lengyelek ellen, Mbappé tizenegyesével. Dembélét rúgták fel.

De mégsem tudtak nyerni a kékek, mert a lengyeleknek is jutott egy büntető a meccs végén. Maignan először megfogta Lewandowski tizenegyesést, de az ismétlést már nem.

A franciák így akciógól nélkül zárták a csoportot, amit tehát nem is tudtak megnyerni, ezzel egy ágra került a három legjobb csapattal: a spanyol, a német és a portugál válogatottal.

Európa-bajnokság, D-csoport

Franciaország–Lengyelország 1–1

Gól: Mbappé, ill. Lewandowski

Ausztria ötgólos meccsen verte Hollandiát, és megnyerte a csoportját

Az osztrák válogatott bravúros győzelmet ért el az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó meccsén, és ezzel a csoportot is behúzta.

(Fotó: Lars Baron/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve