A FCSB, vagyis a korábbi Steaua București és a CFR Cluj mellett a CSU Craiova is kereste, de ő visszajön az NB I-be. Petrjak után ő lehet a következő erősítés.

Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója elmondta, Adrian Rus a MOL Vidi FC-hez igazol.

„Rus Adrián elhagyja a klubunkat. Szombaton orvosi vizsgálaton vesz részt a Mol Vidinél. Nagyon jó játékos, tökéletes azoknak, akik fiatal tehetségeket keresnek.

Kereste őt a CFR és az FCSB is, de a játékos a legjobb lehetőséget választotta. Mindenképp előrébb akart lépni, a Sepsinél jobb csapatba kerülni, és most ez megadatik neki. A Vidivel nagyobb célokért küzdhet”

A román U21-es válogatott, magyar-román kettős állampolgárságú Rus a 2017/18-as szezonban 30 NB I-es meccsen játszott Balmazújvárosban, nyáron pedig a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként két évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi csapathoz. Ott remekül játszott, 12 bajnokin szerepelt.

„Való igaz, hogy jó esélye van annak, hogy Magyarországon folytassam a pályafutásomat, annyi biztos, hogy távozom a nyáron a Puskás Akadémiától és egy erősebb klubhoz szeretnék igazolni. Még semmi nem zárult le, de valóban a MOL Vidivel járnak legelőrébb a tárgyalások.”

A gsp.ro szerint Rus szívesebben folytatta volna Romániában karrierjét, ám már januárban eldőlt, hogy Bukarestbe nem igazol, elsősorban a román rekordbajnok tulajdonosa, Gigi Becali magyarellenes kifakadásai miatt.

Egyre kuszább a Petrjak-botrány a Fradinál: ki hazudik?

Most már mindenki nyilatkozik, de sok az ellentmondás.

(Fotó: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés