Brutális pénzt kér a csatárért a Newcastle, de így is sokan pályáznak rá. Most már a Liverpool is.

Alexander Isaknak parádés szezonja van, a Premier League egyik legjobb csatára lett, a svéd 19 bajnoki gólnál jár. Nem meglepő, hogy sorban állnak érte a Bajnokok Ligájában is szereplő, sőt annak megnyeréséért küzdő csapatok. A Newcastle tett is rá egy irreális árcédulás: 160 millió fontért vihető.

Ez persze egyelőre nem riasztotta el a kérőket, az Arsenal a fő kérő, de a Barcelona is tárgyalna a szarkákkal, a csatár állítólag szívesen menne a Barcához.

Most bejelentkezett a Liverpool is Isakért, a TBR Football szerint a pénz mellett játékosokat is felajánlanak a Newcastle-nak: Joe Gomezt, Jarell Quansah-t, Harvey Elliottot és Ben Doakot.

De ettől még el is kell adni egy-két értékesebb játékost, az uruguayi Darwin Núñez például biztosan piacra kerül. És ugye minden bizonnyal felszabadul egy-két vaskosabb fizetési hely is.

A Liverpool saját nevelésű sztárja szinte biztosan a Real Madridhoz igazol

Trent Alexander-Arnold 21 év (!) után elhagyja a Poolt.

Szaúd-Arábiába tart a Liverpool csapatkapitánya?

A szerződése nyáron lejár a Liverpoolnál.

(Fotó: Richard Callis/Sports Press Photo/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés