Kétgólos előnyben volt a Fradi a BL-playoff odavágóján a norvég Molde otthonában, végül 3-3-as döntetlent játszott az FTC. Dibusz szerint a második gól után jött a káosz, Rebrov szerint nem változtak az esélyek.

Kettővel vezetett Norvégiában a Fradi, végül hatgólos meccsen ikszelt

Kétgólos előnyben volt Rebrov csapata a második félidő elején, aztán rúgtak hármat a hazaiak, de a végén egyenlíteni tudott a Fradi. Így a magyar bajnok várja kedvezőbb helyzetből a Bajnokok Ligája playoffkörének jövőheti visszavágóját.

Az első félidőben jól játszottunk, tudtuk tartani a labdát, meg tudtuk játszani az embereinket. A második félidőben ez gyakorlatilag nem sikerült. Azt gondoltam, a 2-0 megnyugtatja a csapatot, de a második gólunk megszerzése után egy hatalmas káosz vette kezdetét a pályán

– értékelte a Molde elleni meccset Dibusz Dénes, a Fradi kapusa.

A tapasztalat hiányzik az ilyen jó ellenfelekkel szembeni játékban. Nagyon jól ránk jöttek a második félidőben, ettől függetlenül hazai pályán lesz esélyünk bizonyítani. Most még nem tudok tanulságot levonni, csak a következő meccs után. A Molde nagyon erős csapat, de ugyanannyi esélyünk van a csoportkörbe jutásra, mint a mostani találkozó előtt

– nyilatkozta Rebrov.

A Fradi-Molde visszavágót kedden játsszák Budapesten, a tét a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutás lesz.

(m4sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában