Nils Kaben még mindig úgy érzi, Kroosnak nem szabadott volna így viselkednie.

Mint arról beszámoltunk, a Bajnokok Ligája döntője után a ZDF riportere, Nils Kaben Toni Kroost interjúvoltatta meg, illetve csak próbálta, mert a Real Madrid német középpályása faképnél hagyta.

„Őszintén, kilencven perced volt, hogy értelmes kérdéseket találj ki, erre ilyen szarságokkal jössz!”

Toni Kroos keményen beolvasott a német riporternek

„Kilencven perced volt, hogy értelmes kérdéseket találj ki, erre ilyen szarságokkal jössz!”

Kaben most nyilatkozott a Spiegelnek, úgy érzi, nem hagyhatja annyiban Kroos megalázó viselkedését.

„A kollégáimmal arra a következtetésre jutottunk, hogy egy játékosnak nem szabadna így viselkednie”

– mondta Kaben, és azt is hozzátette: ahhoz, hogy az interjúalany csak úgy elsétáljon, újságíróként helytelenül kell viselkedni, például ha mondjuk abszolút nem odaillő privát kérdésekkel bombázta volna Kroost.

Abba beleállt, hogy talán másképp is megfogalmazhatta volna a kérdéseit, de azért azt ismét megjegyezte: „A mérkőzést mindenki látta, a Liverpoolnak 23 lövése volt, a Realnak három.

Az arrogáns felvetésre, miszerint volt kilencven perce felkészülni, ezt üzente Kroosnak:

„A mérkőzés alatt a kapu mögött ültem, és próbáltam minden eshetőségre felkészülni. Nem tudtam kivel fogok interjút csinálni, azt sem, hogy angolul, spanyolul vagy németül, ahogyan azt sem, hogy győztes játékossal vagy vesztessel. A rengeteg szervezéssel járó feladat miatt csak percekkel az interjú előtt tudtam azzal foglalkozni, mit kérdezzek.”

Aztán előhúzta a tiszteletkártyát.

„A játékosok biztosak lehetnek abban, hogy mindig tisztelni fogom a teljesítményüket, még ha veszítenek is. Ahogyan illik, gratuláltam neki. De a tisztelet is elvárom cserébe.”

Kinek van igaza?

Messi szerint nem a Real Madrid volt a Bajnokok Ligája legjobb csapata

Az argentin szerint nem mindig a legjobb csapat nyeri a Bajnokok Ligáját, és szerinte idén is ez történt.

(Fotó: Twitter / ZDF)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Húsz méterről, kapásból, a lécet érintve: óriási gólt rúgott az izlandi középpályás

Piszok nagy gólt rúgott a Liverpool középpályása

További cikkeink a témában