A France Football szerint.

A világ labdarúgásában a legnagyobb befolyással bíró személyiség a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Kelaifi.

A francia szaklap kedden még csak kivonatosan ismertetett listája ötven nevet tartalmaz, és az arab üzletember mellett a Juventus ötszörös aranylabdás csatára, Cristiano Ronaldo és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino került be az első háromba.

A France Football magyarázata szerint a PSG 46 éves tulajdonosa annak a munkának az elismeréseképpen végezhetett az élen, amellyel a párizsi klubot eljuttatta a sportág világelitjébe.

  • Az újság az elnök érdemének tudja be, hogy amíg a Paris Saint-Germain 2011-ben csupán 44 ezer játékosmezt tudott értékesíteni, addig mára ez a mennyiség egymillió fölé emelkedett.
  • A francia futballklub elismertségének további mutatójaként hozza fel, hogy követőinek száma félmillióról 87 millió fölé nőtt a világhálón.

Al-Kelaifi, aki 2011-ben vásárolta meg a PSG-t, befolyásos alakja a nemzetközi médiának is a BeIN Media Group elnökeként, és egyik vezető képviselője annak a Katarnak, amely a következő világbajnokságot rendezi – írta a France Football.

A később nyilvánosságra hozandó ötvenes listán, amelyen több játékosügynök is szerepel, a legnagyobb futballsztárok közül helyet kapott a hatszoros aranylabdás Barcelona-ász, Lionel Messi, továbbá Raheem Sterling, a Manchester City támadója, Mohamed Szalah, a Liverpool csatára, és a PSG két csillaga, Neymar és Kylian Mbappé is.

Bűncselekménnyel vádolják a Paris Saint-Germain elnökét

A City után a PSG nyaka körül is szorul a hurok.

(MTI; fotó: Frederic Stevens/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés