Miután a múlt héten egy albán válogatott szélső érkezett Felcsútra, azt hittük, lezárultak az erősítések, erre ma bejelentettek egy horvát csatárt is.

Hét forduló után a 8. helyen áll az edzőlegenda, Pintér Attila csapata, ehhez kellett az előző két fordulóban szerzett hat pont. De a Puskás célja a dobogó, így az albán Liridon Latifi után Antonio Perosevic is aláírt, a csatár kétszeres horvát válogatott. A Puskás a horvát testvércsapattól, az NK Osijektől vette meg a kétszeres felnőtt válogatott támadót.

Fotó: pfla.hu

„Nem ismeretlen terep számomra a Puskás Akadémia, hiszen februárban már játszottunk egy edzőmeccset a Pancho Arénában. Profi körülmények között folyik itt a munka, remek csapat kezd kialakulni, így természetesen örömmel jöttem. A keretből már volt alkalmam megismerkedni a honfitársaimmal, közülük Josip Knezevic jó barátom, Eszéken sokáig játszottunk együtt. Ami a terveimet illeti, nagyon szeretnék bizonyítani és a csapat alapemberévé válni” – nyilatkozta a dalmát center a hivatalos honlapnak.

Perosevic a Puskás Akadémia 14. igazolása a nyáron.

Pintér Attila legújabb aranyköpését hallottad már? Kéne

Csak annyit így előre, hogy a Puskás Akadémiának nem új Puskása van...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés