Komoly csalódás volt, hogy ismét elbukott egy BL-döntőt a Veszprém, azóta is próbálják megfejteni, mi történhetett.

Vladan Matic és Sterbik Árpád is megfogalmazta a maga kritikáját, a Nemzeti Sport most megszólaltatta Borsos Attilát és Vass Sándort. A korábbi szövetségi kapitány borzasztóan csalódott, bírálta is a csapatot, valamint az edzőt.

Rossz a véleményének legfőbb oka, hogy szerinte megint hatalmas esélyt szalasztott el. Az elődöntő jó játékának a nyomát sem látta, így megérdemelten nyert meg a Vardar. A macedónok a meccs több szakaszában is leiskolázták a magyar csapatot, amely mintha nem is a Szkopje ellen készült volna.

„Nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy a veszprémiek a Barcelonát várták a fináléba, inkább erre készültek.”

„Nekem úgy tetszett, a Kielce legyőzése után lélekben BL-győztesnek érezték magukat, a finálét legalábbis így, kissé hátradőlve kezdték. Mire felébredtek, már állandósult a Vardar nem tetemes, de biztos előnye.”

Nem értette az irányítók váltogatásának vagy pihentetésének elvét, sem a hibákat a szkopjei beállós körüli védekezésben. Pont ezt mondta Matic is. David Davist hibáztatta az elmaradó időkérések miatt, valamint szerinte Lékai és Nenadic öncélú játékával is illett volna valamit kezdeni.

Itt tudod elolvasni a nyilatkozatokat.

Sterbik és Matic kimondta, miért bukhatta el ismét a BL-döntőt a Veszprém

Két nyilatkozat volt árulkodó a meccs után, ami szakmai és lélektani megközelítése is az eseményeknek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés