Az UEFA közölte, hogy akár sorshúzás is dönthet a Nemzetek Ligája első két fordulójában az eredményekről.

Szeptember 3-8. között két fordulót rendeznek meg a Nemzetek Ligájában. Az UEFA közlése szerint, amennyiben a meccsek előtti COVID-tesztek pozitív eredményt hoznak, akkor a játékosok mellett a tisztviselők vagy akár az egész küldöttség karanténba kerülhet.

Az UEFA információja szerint egy csapatnak minimum 13 játékossal (közte egy kapus) kell felállnia egy meccsre, ha egy válogatott még egy ilyen keretet sem tud kiállítani, akkor a szövetség megpróbál egy új dátumot találni az adott meccsre. Ha ez nem lehetséges, akkor fegyelmi bizottság dönt az eredményről, ha viszont nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy melyik csapat a felelős, akkor végső esetben sorshúzással dőlhet el az adott meccs végeredménye.

A magyar válogatott kerete:

Négy újonc és Nikolics is a válogatott keretben, Dzsudzsák kimaradt

Cseri Tamás, Babati Benjámin, Schäfer András és Szőke Adrián.

És a program, a törökök ellen kezd majd Rossi csapata:

Megvan a magyar válogatott programja a Nemzetek Ligájában

Idegenben kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, és hazai pályán játssza az utolsó meccsét.

(MTI/Player)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve