Saul Canelo Álvarez egy esetleges Olekszandr Uszik elleni bokszmeccsről beszélt.

A jelenkor egyik legnagyobb bokszsztárja, Saul Canelo Álvarez előző meccsén kikapott Dimitri Bivoltól, szeptemberben pedig harmadik alkalommal fog bokszolni Gennadij Golovkin ellen. A két bokszoló első két meccse szoros, minimum vitatható volt, az elsőn döntetlent hoztak ki a pontozók, a másodikon pedig a mexikói Álvarezt látták jobbnak. A harmadik meccs előtt a mexikói az egyértelmű esélyes, leginkább amiatt, hogy Golovkin már 40 éves.

Canelo Álvarez korábban már bokszolt félnehézsúlyban (79,4 kg a felső súlyhatár) és már régebb is voltak olyan pletykák, hogy akár cirkályósúlyban (90,7 kg a felső súlyhatár) vagy nehézsúlyban (90,7 kg az alsó súlyhatár) is kipróbálná magát. Most ismét feljött pletykaszinten, hogy a jelenlegi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Olekszandr Uszik ellen is bokszolna Álvarez. Erről a következőt mondta:

Nehéz lenne összehozni, de nem érdekel, imádom az ilyen kihívásokat. Nem lenne egyszerű, de imádom a bokszot és az ehhez hasonló helyzeteket

– mondta a mexikói.

Uszikot még korábban kérdezték a meccsről, az ukrán azt nyilatkozta, hajlandó lenne visszamenni cirkálósúlyba (az eredeti súlycsoportjába) egy Álvarez elleni meccsért, de csak abban az esetben, ha közben megtarthatná a nehézsúlyú világbajnoki öveit.

Álvarez Bivol elleni veresége:

Óriási meglepetés: legyőzték a világ első számú bokszolóját

A súlycsoportoktól függetlenül a világ legjobb bokszolójának tartott Saul Canelo Álvarez kikapott.

Uszik a Joshua elleni címvédése után Tyson Furyval akar elsősorban bokszolni:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.