Sajnos majdnem egy időben rendezik a vasárnapi futballünnep két legjobb meccsét, de hát szerencsére feltalálták már a távkapcsolót.

Legutóbbi három idegenbeli bajnokiját elvesztette a Manchester City, pedig olyan gigászokkal találkozott, mint a Burnley vagy a Crystal Palace. Nem csoda, hogy Manuel Pellegrini menedzser mellett jó néhány játékosról hírlik a szezon végi távozása. Túl sok célja nincs már ebben a szezonban a világoskék csapatnak, a szurkolóit egy derbigyőzelemmel kárpótolhatja. A Unitednek van viszont a legjobb hazai mérlege a ligában, ebből kiindulva egyértelmű esélyese a rangadónak, pláne, hogy Robin van Persie-t leszámítva nincs komoly hiányzója.

A Serie A-ban most kivételesen hét meccs jut vasárnapra, akad közte jónak ígérkező. Hiába tartják Rafael Benítez csapatairól, hogy tavaszra állnak igazán össze, az idei Napolira ez nem igaz. A nemrég még Juve-üldözőként számon tartott déliek már csak hatodikak, a mai ellenfelük, a bajnokság egyik legszebb futballját bemutató Fiorentina is megelőzi már őket. Mindkét csapat Európa-ligázik jövő héten, tehát erőbeosztásos békés döntetlen várható.

Itthon is lesz egy városi rangadó, méghozzá az NB I egyetlen igazi derbije, a Fradi–Újpest. Thomas Doll fiai első helyen állnak a tavaszi tabellán, míg a lilák az utolsón. A pillanatnyi forma miatt egyértelmű hazai győzelmet várunk a 214. zöld-lila derbin, mely várhatóan telt házas, igazi futballhangulatú meccset ígér.

Topliga-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint 12-szeres pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés