Anglia nagyon simán nyerte a csoportját, miután Wales nem mutatott túl nagy ellenállást.

Angliának volt egy remek meccse ebben a csoportban, de aztán a nagy semmi. Meglehetősen szürke volt ez a négyes, nem sok mindenre fogunk emlékezni, radar alatt átcsúsztak a srácok. Wales nagy csalódás, harmat gyenge, az USA jó focit játszik, de az első két meccsen összekapart egy gól sokat elárul. Irán teljesített erőn felül azzal, hogy elkapta Walest.

Az utolsó fordulóban az volt a kérdés, hogy Anglia elveri vagy nagyon elveri Walest. Az első félidő után inkább az jött le, hogy Kane-ék megelégednek azzal, hogy nem kapnak ki. Wales nem jutott a kapujuk közelébe, szóval az egy pont nem volt veszélyben.

Aztán a második félidőben megmutatták a kisöcsinek, hogy milyen a nagyok játéka, két perc alatt berámoltak kettőt, eldöntve azt, hogy a csoport élén végeznek, Wales meg hazarepül.

Rashford mesteri szabadrúgásával kezdődött:

Aztán Kane pazar labdáját verte be Foden:

Szűk húsz perccel később Rashford duplázott, ezzel eldőlt, hogy nagyon verik Walest, a Man. United csatára meg a góllövőlista élére ugrott.

Anglia csoportelsőként az A-csoport második helyezettjével, vagyis Szenegállal játszik a nyolcaddöntőben, nem valószínű, hogy az lesz az utolsó meccse.

Foci-vb, B-csoport, 3. forduló

  • Wales–Anglia 0–3
  • Gól: Rashford (50., 68.), Foden (51.)

Ma történt a vb-n:

Szenegál legyőzte Ecuadort, Afrika bajnoka továbbjutott

Hollandia továbbjutása alap volt, de mögötte nagy volt a harc.

Harmadik meccsén is kikapott a házigazda a vb-n

Nem történt semmi különös, Katar a harmadik fordulóban kikapott a sokkal esélyesebb Hollandiától.

(Fotó: Ian MacNicol/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés