A Sportal információja szerint komoly az érdeklődés a magyar válogatott játékosáért.

A Freiburg 26 éves szélsője most már öt éve a német klub futballistája. Tavasszal Sallai édesapja arról beszélt, hogy a fia nyáron Olaszországba igazol, ezért játszik kevesebbet, végül ebből lett is egy közepes botrány, miután a Freiburg edzője visszaszólt Sallai Tibornak.

A Sportal most saját forrásaira hivatkozva azt írja, hogy konkrét ajánlatokról van szó, így a játékos maga döntheti el, hogy marad Németországban vagy eligazol. A forrás szerint

Angliából, Spanyolországból és Franciaországból is vannak érdeklődő klubok, és a Serie A sem kizárt,

mivel Sallainak olasz menedzsmentje van. Konkrét klubokról egyelőre nem tudni, Sallai oldaláról viszont prioritást élveznek azok a csapatok, amelyek a következő idényben valamelyik európai kupában szerepelnek.

A válogatott támadója az előző szezonban egy ideig sérült volt, összesen 19 német bajnokin lépett pályára, egy gólja és öt gólpassza volt. A Freiburggal a szerződése 2025-ig szól, a piaci értékét a Transfermarkt 10 millió euróra becsüli.

Annak pedig napra pontosan egy éve és egy napja, hogy duplázott Anglia ellen:

Egy éve annak, hogy sokkolta a futballvilágot a magyar válogatott

Egy éve annak, hogy Wolverhamptonban négyet rúgott Angliának a magyar válogatott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés