Az eddigi első számú jelölt érkezésére kevés az esély, de feltűnt egy új név.

Jürgen Klopp nyáron távozik a Liverpooltól, és egyelőre nem tudni, hogy ki veszi át a helyét. Persze a Pool nincs elkésve, és jelenleg – amikor a bajnoki címért harcol a csapat – értelmetlen lenne bejelenteni az új edzőt, még akkor is, ha már megállapodott volna valakivel a vezetőség. Egyelőre azonban senkivel sem egyezett meg. Klopp bejelentése után az első felmerülő név Xabi Alonsoé volt, Alonso azonban végül sem a Liverpoolt, sem a Bayern Münchent nem választotta, marad jövőre is Leverkusenben.

Rúben Amorim következett a sorban, tegnap azonban a portugál sajtó arról írt, a Sporting edzője sem a Liverpool, sem a West Ham menedzsere nem lesz, marad Portugáliában. Egyedül akkor van minimális esély a távozására, ha nem nyer bajnokságot a csapatával, erre azonban nincs sok esély, a Sporting hét ponttal vezeti a bajnokságot.

A legújabb név Arne Slot, a Feyenoord edzője.

A 45 éves Slot több forrás szerint is jelenleg az első számú edzőjelölt Liverpoolban, ugyanakkor még közel sem biztos, hogy ő lesz a Pool edzője. Az angol klub más edzőket is figyel, és az sem biztos, hogy a Feyenoord elengedné Slottot.

A Feyenoord hétvégén megnyerte a Holland kupát, hat év után ez az első kupagyőzelme a rotterdami klubnak, a bajnokságban a PSV mögött a második, szinte biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében a következő szezonban. Slot stílusa hasonló ahhoz, amit a Liverpool képviselt a Klopp-érában, agresszív, magas tempójú futballt játszik csapatával, amely során védekezésből pillanatok alatt az ellenfél kapujára veszélyes akciókat tud kialakítani a Feyenoord.

Ez is érdekelhet:

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

Elhalványult, frusztrált, eltűnt – ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel illették a magyar középpályást. Nem gondoljuk, hogy túl kellene ezt lihegni.

(Fotó: Getty Images; via; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.