A németek szerint ez akár már a héten megtörténhet.

A Bild azt írja, Arséne Wenger, az Arsenal korábbi edzője veheti át a Bayern Münchent, feltéve, ha Niko Kovacot menesztik.

Márpedig erre egyre több az esély, és nemcsak azért, mert a játékosai teljesen ellene fordultak, ismét, hanem mert ezt a mélyrepülést a vezetőség sem nézi sokáig.

A hétvégén a Düsseldorf vitt el pontot Münchenből, pedig a 90. percben még vezetett a Bayern. A meccs után az öltözőben komoly hőbörgés volt, "több játékos is kifakadt Kovac ellen", amikor ő nem volt az öltözőben.

A Bayernnél fokozódik a káosz, az öregek az edzőt fúrják, James inkább menekülne

Ha ebből Niko Kovac fog jól kijönni, megesszük a kalapunkat.

A Bayern csak az ötödik helyen áll, kilenc ponttal lemaradva a Dortmundból, pedig kis túlzással ilyenkor már meg szokták nyerni a bajnokságot. A Bayern elnöke, Uli Hoeness azt mondta, a keddi, Benfica elleni Bajnokok Ligája-meccsen még biztosan Kovac vezeti a csapatot, de utána ki kell elemezniük, hol is tartanak.

Wenger 22 évig volt az Arsenal menedzsere, a ma már 69 éves edzőnek viszont esze ágában sincs elszakadni a focitól, alig várja, hogy visszatérjen. A Bayern vezetése szép feladat lenne, és bizony jól is állna neki.

Elküldhetik a Bayern München puccsistáit, már a lehetséges utódok is megvannak

Nem sok jót jósoltunk Niko Kovacnak, most kicsit más irányt vett az ügy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés