Győzelmi kényszerben volt a Pool az Aston Villa ellen, és végül még úgy is elbírta a nyomást, hogy Klopp pihentetett pár kulcsembert.

Mo Szalah és Andy Robertson is a kipadon kezdett, pedig a bajnoki cím szempontjából kulcsmeccset játszott a Liverpool. Csakhogy pár nap múlva jön az FA-kupa-döntő is, oda is kellenek a frissebb lábak. Végül jól jött belőle Jürgen Klopp, mert a csapata behúzta az egyáltalán nem könnyű bajnokit.

Egy gyors gólváltással kezdődött a meccs, Douglas Luiz már a 3. percben vezetést szerzett a Liverpool-legenda Steven Gerrard csapatának.

Három perccel később azonban Joel Matip egyenlített, így minden kezdődhetett elölről.

Egészen a 30. percig, amikor is le kellett cserélni a Liverpool talán legfontosabb játékosát, Fabinhót, aki a combjához kapott. Így aztán hiába pihentek Szalahék, ha közben meg elveszíti brazil középpályását Klopp, aki nélkül sokkal nehezebb lesz a Poolnak az FA-, majd a BL-döntőben.

Viszont az Aston Villa ellen meglett a három pont, Sadio Mané a 65. percben befejelte Díaz beadását.

A Liverpool ezzel pontban beérte a Man. Cityt, így most Guardiola csapatán a nyomás: szerdán a Wolverhampton otthonában lép pályára.

Klopp nagyon kiröhögte Guardiolát

Persze ettől még tiszteli egymást a két edzőlegenda, de azért a német jót mulatott Guardiola kijelentésén.

(Fotó: Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kerkez betalált, de a Liverpool ismét botlott

A Fradi sportigazgatója szerint csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az európai idényről

„Neymar soha nem volt világklasszis futballista”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.