Sha'Carri Richardson lett a világ leggyorsabb női atlétája, diszkoszvetésben az utolsó dobással dőlt el az arany, 110 gáton pedig összejött a tripla. Összefoglaljuk a budapesti atlétika-vb hétfői napját.
Vasárnap amerikai aranyérem született a férfi 100 méteres síkfutásban, miután Noah Lyles lett a világ leggyorsabb embere. Hétfőn a nők 100-as döntője jött, szintén amerikai arannyal, de jóval nagyobb meglepetéssel.
Shelly-Ann Fraser-Pryce azért futott Budapesten, hogy hatodszor is világbajnok legyen 100 méteren. Az elődöntők után úgy tűnt, hogy a legnagyobb ellenfele Shericka Jackson lehet, de végül egyik jamaicai sem lett világbajnok. A világbajnoki címet ugyanis az amerikai Sha'Carri Richardson szerezte meg. A 23 éves sprinter majdnem lemaradt a döntőről, csak idővel jutott be, így a kilences pályát kapta, a fináléban azonban nem volt ellenfele, 10.65-ös új világbajnoki csúccsal ő nyerte meg az aranyérmet.
A döntő:Férfi diszkoszvetésben még nagyobb izgalmak voltak. Az utolsó sorozatban a verseny utolsó előtti dobásával az addig második helyen álló szlovén Kristjan Ceh átvette a vezetést, volt azonban még egy kísérlete Daniel Stahlnak, a svéd versenyző pedig a vb-döntő utolsó dobásával egy 71.46-os új világbajnoki csúccsal visszavette a vezetést, egyúttal megnyerte a világbajnoki aranyat. A bronzérmes a litván Mykolas Alekna lett.
A férfi 110 méteres gátfutóknál nem történt meglepetés, az amerikai Grant Holloway zsinórban harmadszor lett világbajnok, megelőzte az olimpiai bajnok jamaicai Hansle Parchmentet és honfitársát, Daniel Robertset.
A döntő: Vasárnapi összefoglaló:(Kiemelt fotó: Michael Steele/Getty Images)


