Sikerült úgy megbüntetni a párizsi klubot, hogy a világon semmit se történt.

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csak azt a Leonardót büntette meg a PSG nyolcaddöntős Bajnokok Ligája-kiesése után történt balhé miatt, aki már nincs is a klubnál.

A spanyol és francia sajtó szerint pedig a sportigazgató mellett a klub tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi is nehezen viselte a BL-búcsút, erőszakosan léptek fel az öltözőfolyosón, és be akartak jutni a holland játékvezető, Danny Makkelie öltözőjébe. Az UEFA a játékvezetői jelentés megállapításai alapján fegyelmi vizsgálatot indított a két vezető viselkedése miatt.

A pénteki határozat értelmében sportszerűtlen viselkedés miatt egy találkozóra szóló eltiltást kapott Leonardo, de a brazil már nincs is a klubnál. Al-Kelaifi tulajdonost viszont tisztázták a vádak alól.

A La Liga panaszt nyújtott be a Man. City és a PSG ellen

Az UEFA-nál nyújtott be panaszt a spanyol liga.

„A futball inzultálása, amit Mbappé új szerződésével tett a PSG”

A La Liga elnöke, Javier Tebas kommentálta Kylian Mbappé szerződéshosszabbítását.

(MTI; fotó: Xavier Laine/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve