Majdnem kétszer annyit, mint a Juventus edzője, Andrea Pirlo.

Már akkor hangsúlyozták a Fradi vezetői, hogy kaszálni fog Rebrov egy BL-szerepléssel, amikor szerződtették. Most, hogy ez megtörtént, BL-csoportkörbe vitte a magyar bajnokot, meg is dolgozott ezért a pénzért, aligha sajnálja tőle bárki is a zöldek háza táján.

De mennyi az annyi?

csakfoci kiszúrta, hogy az ukrán sajtó konkrétan megírta, hány euró érkezett az ukrán szakember számlájára. Szemérmetlenül nagy összegről van szó:

a sport.ua – magyarországi forrásokra hivatkozva – azt írja, Rebrov nagyjából 3 millió eurót, vagyis nagyjából 1 milliárd forintot keresett 2019-ben, csak bónuszból.

A megállapodása alapján ugyanis a Ferencváros BL-profitjának 20 százaléka Rebrovhoz került. Erre jön még rá az alapfizetés, ami az ukránok szerint további 1,7 millió euró, azonban ezt az üllői129.hu cáfolta, tudomásuk szerint a felénél is kevesebb Rebrov alapja.

A Serie A-ban Antonio Conte kivételével (az Inter edzője 12 milliót kap) mindenki 3, sőt 2,5 millió euró alatt keres évente (bónuszok nélkül), a Juventus edzője, Andrea Pirlo például 1,8 milliót tesz zsebre.

Rebrov szigorú: Aki motivációját vesztette, annak távoznia kell

Vagy mondhatjuk úgy is, hogy vérprofi. Nincs tutujgatás. Mondjuk lett is Bajnokok Ligája.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában