A Bajnokok Ligája döntőjében két gólt szerző Gareth Bale egyáltalán nem biztos abban, hogy a következő szezonban is a Real Madrid játékosa lesz.

„Igazán nem tudom. Le kell ülnöm az ügynökömmel és beszélnem kell erről. Lehet, hogy maradok, lehet, hogy nem. Minden héten játszanom kell, mindig is ezt akartam, és ez az idei szezonban valamiért nem valósult meg.”

Nyilatkozta a walesi a kijevi döntő után.

Bale sérüléssel kezdte a szezont, majd a visszatérése nem úgy sikerült, ahogy tervezte, viszonylag sokat padozott. A szezon hajrájára azonban jó formába lendült, de ennek ellenére is csak csere volt a Liverpool ellen. Arról meg évek óta cikkezik az angol sajtó, hogy az MU szeretné leigazolni, vagyis alternatívája biztosan lesz.

Közben Ronaldo is bedobta, hogy talán nem marad:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Borbély Balázs az ETO bajnoki ünnepléséről: Szombat délutántól hétfő hajnalig tartott az ünneplés

A konferenciadöntőben mutatta be a rájátszás legnagyobb zsákolását a Spurs játékosa

Az UEFA teljesen átalakítja az európai selejtezősorozatokat és a Nemzetek Ligáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem