A Bayern München bebizonyította, szintekkel jobb csapat az Arsenalnál.

A BL-nyolcaddöntő első meccsét végig dominálta a német bajnok, az Arsenalnak elvétve voltak csak pillanatai is, az meg kábé megtippelhetetlen, hogy Wenger milyen taktikával küldte pályára a csapatot. Mert csak abban az esetben volt sikeres, ha azt mondta: „Menjetek ki, játszatok úgy, mintha magasról szarnátok az egészre, majd kapjatok egy ötöst.”

A gólparádét Robben kezdte, aki a legrobbenesebb góllal szerzett vezetést:

Az Arsenal ezután egyenlített, bár Sáncheznek elsőre nem sikerült belőni a tizenegyest. A második félidőben viszont kaptak négyet az angolok. Lewandowski egyszer, Thiago kétszer, Müller szintén egyszer talált be.

Thiago gólja előtt Lewandowski egyetlen sarkazással mattolta az Arsenal-védelmet:

5–1, vagyis az Arsenal ismét a tizenhat között esik ki, a bajnokságban meg harcol a negyedik helyért. Közben pedig a drukkerek már Wengernek is nekimentek.

A másik meccsen fordított a Real: Hátrányba került, majd hozta a kötelezőt a BL-címvédő

(Fotó: AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés