A kínos Konferencia Liga-kiesés után így érezte korrektnek. A vezetés is.

Szabics Imre együttese a hazai 1–1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2–0-ra kapott ki az örmény Ararat Jereván vendégeként a Konferencia Liga selejtezőjében, így szégyenszemre kiesett. Szombaton a székesfehérváriak honlapja be is jelentette: a búcsút követően Kovács Zoltán felajánlotta a lemondását, amelyet a klubvezetés elfogadott.

„Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek. Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta”

– idézte a weboldal Kovácsot.

„Köszönöm szépen az elmúlt közel hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsó sorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket biztosítottak a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak. Kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón!”

Kovács Zoltán 2015 augusztusában csatlakozott a klubhoz sportigazgatóként, az azóta eltelt idő alatt a gárda 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018/19-es szezonban pedig az Európa-liga csoportkörében játszott.

Örmény csapat verte ki a Fehérvárt a Konferencia Liga első fordulójában

Az Ararat játékosain azt éreztem, hogy jobban akarják a továbbjutást – mondta Szabics Imre vezetőedző.

(MTI; fotó: molfehervarfc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában