Valamiért a Bundesliga-meccseket közvetítőt Eurosport jó ötletnek gondolta, hogy kivisz négy harmincas férfit Berlinbe, a Hertha–Dortmund bajnokira. És kiderült, hogy tényleg kiváló idea volt.

Azzal viszont nem számolt, ahogy senki sem, hogy épp ezen a hétvégén Berlin nem annyira akar fogadni repülővel turistákat, pont azt a másfél napot nézték ki maguknak a sztrájkra a repteresek, amikor mi mentünk volna. Így az indulás előtti napon négyszer változott a program és az útvonalterv, ám szervezőnk, a kisfőnök, nevezzük mondjuk Márknak, nem ismert lehetetlent, és másfél órával a becsekkolás előtt a pulton átmászva verte a monitorba az infós fickó fejét, hogy oldja meg rendbe tett mindent.

A fél Európát átszelő, néhány átszállást tartalmazó (Cool) túránk végén csöppet leharcoltan, lengyel sofőrünk vezetéstechnikájától émelyegve érkeztünk meg. És három óra alvás, valamint ilyen viszontagság után mi a francot csinálna négy sportos faszi? Iszik!

Nem, dehogy, csak viccelek! (Nem.)

Elmegy egy DEL-hokimeccsre, ahova mellesleg nincs jegye. De ha már Berlinben vagyunk péntek este, nézzük már meg, milyen ott egy ütközet a rájátszásban. Előtte diszkréten feltankoltunk energiával, de tényleg csak annyit, amennyiért már ordított a szervezetünk, amennyivel elvegetálunk estig.

A Mercedes-Benz Arénához érve három dolog volt egyértelmű:

– Csodás a létesítmény.

– Tele lesz, szóval óriási mázli kell a jegyhez. Ákost feketén akarták megfűzni az üzérek, de hát minket nem úgy neveltek, így megkerestük a pénztárat.

– És hogy ide mindenki jár, de ezt úgy kell érteni, hogy MINDENKI. Gyerek, apa-anya, nagyi, idős házaspárok mezekben, szerelmesek, haverok, fiatal lányok bundában.

Snitt:

Tornasorban, szőrméret alapját

Kulturáltan, visszafogottan, csendben meghúzódva beilleszkedtünk a közegbe, amely olyan volt, mint egy Kozármisleny–Kisvárda NB II-es bajnoki, mind a létesítményt, mind a nézőszámot, mind pedig a szurkolók egymáshoz való viszonyulását (előttünk kettesével felváltva Berlin- és Mannheim-drukkerek ültek, akárcsak mögöttünk) figyelembe véve.

A gól is hidegen hagyja az ottaniakat, fingjuk sincs, mit kezdjenek egy ilyen ünnepi helyzettel:

Jó, hát németek, hideg vér meg minden, szerencsére ott voltunk, hogy besegítsünk, kellett a magyar virtus.

Ezzel a váratlan, de annál felemelőbb élménnyel feltankolva mentünk bele a péntek éjszakába, ami nyilván nem azt jelentette, hogy beültünk még három jäger-sör kombóra az első mexikói étterembe és szétcsaptunk egy ártatlan poharat, hanem hogy nyugovóra tértünk azonnal, és izgatottan vártuk a hétvége fő attrakcióját, az igazi prémiumélménynek ígérkező Hertha–Dortmund meccset.

Amiben nem is kellett csalódnunk, hiszen telt ház várt minket az Olimpiai Stadionban (kár, hogy ez évente max. kétszer fordul elő ebben a létesítményben, míg a hoki- vagy a kosármeccsen szinte mindig), pontosabban 74 667 néző, amelyből 15–20 ezer dortmundi fanatikus volt, akik Európában is a legjobbak között vannak, és a BVB kedvéért bizony a berlini B-közép, azt Ostkurve négy szektora is zsúfolásig telt. A Borussia szurkolói persze nemcsak abban a két szektorban kaptak helyet, ahol az ultrák, hanem még legalább két szektorba beszórták őket, a berliniek közé. És mi történt? Na mi? Semmi. Ezek ott nem tudják, milyen egy igazi focimeccs, ahol két köpködés között repülnek a parasztlengők. Az egyik örül, a másik szomorú, aztán mindenki megy haza.

Na de attól függetlenül, hogy a két tábor hangpárbajt rendezett a kissé már elavult, futópályás, túlméretezett és vécémentes stadionban, na meg hogy a szektorok tele voltak családokkal (!), a meccs sem volt rossz. Értsd: jobb nem is lehetett volna egy Hertha-mérkőzés.

Tökéleteset játszottak a kék-fehérek, ahogy azt Dárdai megálmodta: megfojtották a tartalékos (Reus, Götze sérült/beteg, Dembélé és Pulisic kispados) Dortmund támadószekcióját, és emellett sikerült két hibát kihasználni, így 2–1-re behúzta otthon a fontos bajnokit a BSC.

A meccs után még elénekelte az ultrakórus a hazaiak himnuszát a csapattal együtt, ami azért minimum libabőrt okozott, majd mindenki elszivárgott, mint aki jól végezte dolgát.

Semmi székfeltépés, könnygáz, de még csak kórusban éneklős drukkolást sem észleltünk, ez itt nem szokás, Berlinben a sport tényleg családi program, ünnep, egész délutános/estés szórakozás, amibe annyira egyszerűen belecsöppenhetsz magad is, hogy el sem tudod képzelni. Ha ugyanis épp nincs sztrájk, másfél óra alatt kint vagy, Berlin – bár tanult kollégám szerint 'olyan, mint Salgótarján, több üveggel©' – rohadt menő város, ott bármikor elütsz pár órát, a meccsre tuti, hogy lesz jegyed, és mindez elérhető áron. Ha tudod, csapj hozzá egy hokimeccset is, és egy abszolút felejthetetlen berlini sporthétvégét kapsz cserébe.

Ui: ha már a helyi arcok nem ünnepelték meg kellően a Hertha bravúrgyőzelmét, mi megtettük helyettük is, bár pezsgő helyett grande lattét locsoltunk szét, de a szándék megvolt.

(Fotó: AFP)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon