Mert nagyon úgy néz ki, hogy Bravo a Manchester Cityben folytatja. És így Ter Stegen lehet a katalánok első számú kapusa.

Bravo két éve érkezett a Barcához, és eddig ő volt a csapat első számú kapusa, a BL-ben és a kupában viszont Ter Stegen védett. A német azonban szeretett volna a bajnokságban is kezdeni, Bravo viszont azt akarta, hogy minden sorozat az övé legyen. Ter Stegen néhány hete hisztizett egy sort, aztán már olyan hírek jöttek, hogy Bravo menne, ha kapna értékelhető ajánlatot.

Öreg, elmegyek, oké?

Közben Guardiola Hartot kitette a City kapujából, és egy olyan kapust akar, aki lábbal is magabiztos. Bravo pedig épp ez a kategória, és a hírek szerint 25 millió euróért elengedi a chileit a Barca.

Marc-André ter Stegen viszont jelenleg sérült, ezért valakit igazolnia kell a Barcelonának, és úgy tűnik, hogy a valenciás Diego Alves érkezhet.

Szép kis pörgés, igaz?

A City közben BL-selejtezőt játszik, és fogadnánk is, hogy a bukaresti meccset behúzza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés