Mert a Bundesliga szívesen foglalkoztatná.

Mivel Maurizio Sarri szerint Callum Hudson-Odoi még nem elég jó és tapasztalt ahhoz, hogy komolyabb szerepet kapjon Hazard, Willian és Pedro mellett, az angol srác leléphet a Chelsea-ből. És meg sem állna Németországig, ahol tárt karokkal várják, és még játszhatna is.

Callum Hudson-Odoit a Dortmund és a Bayern München is csábítja. 

Az óriási tehetségnek számító szélső aláírásáért folytatott harcban a Borussia Christian Pulisicet is bevetheti, márpedig az amerikai szélső érdekli a Chelsea-t, és a fiatal támadó is kipróbálná magát a Premier League-ben. De nemcsak ez szól a Dortmund mellett, hanem az is, hogy

  • a sárga-feketét zseniálisan nyúlnak a fiatalokhoz, a legtöbből igen hamar kihozzák a maximumot. És szívesen is dolgoznak velük;
  • már náluk játszik Európa egyik legnagyobb tehetsége is, Jadon Sancho, aki történetesen szintén angol.

A 18 éves Hudson-Odoi eddig öt tétmeccsen lépett pályára ebben a szezonban, de a bajnokságban egyszer sem játszott, főleg az Európa-ligában kapott lehetőséget. A szerződése 2020 nyarán jár le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés