Bár a Chelsea egészen pofásan kezdte a szezont – sokáig fej-fej mellett haladt a bajnokságban a Liverpoollal és a Manchester Cityvel –, az utóbbi időben a Sarriball-varázs mintha kicsit megkopott volna, az edző nem találja a fogást a csapaton, a sajtóban élesen kritizálja a játékosok hozzáállását, ráadásul a klub háza táján rendszerszinten is nagy a zűrzavar.
1. Ahol a menedzserek úgy hullanak, mint a legyek
Az utóbbi tíz évben kilenc különböző menedzsere volt a kékeknek – ide beleszámoltuk az ideiglenes edzőket is, kivéve a Mourinho és Hiddink között két napig góréskodó Steve Hollandot –, nem is csoda, hogy a Premier League-érában a jelenlegi első osztályú klubok között holtversenyben a második helyen állnak az edzőváltások számát illetően. Ráadásul ez a folyamat az Abramovics-érában még jobban felerősödött, 2015 óta például Sarri már a negyedik topedző a klubnál.
Azonban a szimpatikus, sokat mosolygó és még több dohányt elrágó Maurizio Sarri kezéből a remek kezdés után – elődjeihez hasonlóan – szintén kezd kifutni az irányítás.
Az elmúlt hetekben nemcsak a bajnoki címről mondhattak le, de a BL-indulásért is vért kell izzadniuk, ráadásul a sajtóban élesen kritizálja a játékosok hozzáállását, és beleszaladt ugye az utóbbi 23 év legnagyobb vereségébe.
Hogy a baj nem kicsi, azt nem csak mi képzeljük: jelenleg a Leicestert felemásan vezető Claude Puel mellett Sarri a legesélyesebb arra, hogy kitegyék a szűrét. Figyelembe véve azt, hogy a Chelsea-nél amúgy sem szívbajosak ilyen téren, még a parádés szezonrajt után sem volna ez olyan meglepő. Ki gondolta volna ezt év elején?
2. A Chelsea többet ad kölcsön, mint egy jó barát
Jókat lehet vidulni ezen a megállapításon, bár a kékek – a szurkolók és a fiatal tehetségek – talán kevésbé találják ezt viccesnek. A Chelsea rendszerint sportot űz abból, hogy hatalmasra hízott listát ad le a kölcsönjátékosairól, és bár egy Genoa vagy Parma szintjén még nem tart, az Olaszországból már jól ismert kölcsönpolitikát előszeretettel gyakorolja a klub.
A Chelsea-nek jelenleg 42 kölcsönadott játékosa van – a Shuawka listáján Batshuayi még a Valenciánál volt, azóta viszont kölcsönadták a Crystal Palace-nak.
- Közöttük nyilván akad sok ifi, aki még (joggal?) reménykedik a nagy lehetőségben;
- külön fejezetet érdemel a klub egyik legdrágább igazolása, Pulisic, akit szezon végéig visszapasszoltak abba a Dortmundba, ahol idén többnyire kiegészítő ember;
- de említsük meg Kylian Hazard érthetetlen esetét is, akit 22 évesen vett meg a Chelsea az Újpesttől, hogy aztán azonnal kölcsönadja Belgiumba;
- na és itt vannak azok, akiket évekkel ezelőtt igazolt le a klub, a beépítés viszont még várat magára, vagy már bukott projekt – Zouma, Rahman, Nathan és Kenedy is 5 éve jött, együtt nagyjából 60 millió euróért;
- és említsük meg az igazán félrement, zsíros topigazolásokat (Morata, Bakayoko vagy a már említett Batshuayi), akik a leginkább fájnak a klubnak – róluk bővebben a következő részben.
A jelenlegi felnőtt keretben öt saját nevelésű játékos van: Jamal Blackman, Ethan Ampadu, Ruben Loftus-Cheek, Andreas Christensen és Callum Hudson-Odoi.
- Blackman a harmadik/negyedik számú kapus, így nem tényező;
- Ampadu még nem mutatkozott be a bajnokságban, kupameccseken próbálgatták;
- Loftus-Cheeket használják ki a leginkább idén (10 Premier League- és 9 kupameccs);
- Christensen idénre kiszorult a kezdőből (tavaly 27 PL-meccse volt, idén 1);
- a legnagyobb tehetség talán a Bayern által is körbeudvarolt U-17-es világbajnok Hudson-Odoi – a döntőben két gólpasszt adott, s a meccs embere volt –, aki egyelőre epizódszerephez jut, bár 18 évesen 11 mérkőzés (ebből 3 PL-) egyáltalán nem rossz mérleg, főleg, hogy sorstársai ilyen korban többnyire csak álmodhattak ennyi felnőtt játékpercről.
Azonban a Chelsea-fiatalok ma már joggal kételkedhetnek abban, hogy valóban lesz-e reális lehetőségük az első csapat közelébe érni. Egyesek ugyanis évekre kölcsönspirálban rekednek, mások (Nathan Aké, Christian Atsu, Nathaniel Chalobah, felkészül a londoni karrierjében teljesen megrekedt Van Ginkel) egy ilyen „kaland” után igazoltak el egy kisebb csapatba, egyesek pedig elég jók voltak és elég hamar hagyták el a klubot ahhoz, hogy kiteljesedhessenek (Mohamed Szalah, Romelu Lukaku, Kevin De Bruyne).
A Chelsea-nél nyilt titok: megvesznek, és rögtön beilleszkedsz, vagy belekerülsz egy olyan kölcsönspirálba, amelyből többnyire csak kifelé vezet az út.
Ezt valószínűleg a nagyra tartott Hudson-Odoi és menedzsere is jól tudja, a klubra gyakorolt külső nyomásnak is köszönhető az, hogy több lehetőséget biztosítanak mostanság a fiatal tehetségnek. Ahhoz kétség ne férjen, hogy a zsíros iparággá hízott sportágban a teljesítménykényszer jelenleg mindent felülír, ma nehezebb dolga van egy nagy nevű klub saját nevelésének az első csapatba férkőznie, mint régebb. De ha nem is várható el, hogy tini Terryk és Lampardok szaladgáljanak a nagyok között, a Chelsea-nél látott tendenciákból az rajzolódik ki, hogy a kiváló utánpótlásképzés – a kékek U-18-as csapata tavaly négy kupát is bezsebelt – ellenére egy fiatal játékosnak talán nem ez a legjobb hely a kiteljesedéshez.
3. Rossz igazolások, de legalább jó drágán
És akkor nézzük meg számokban, hogy mit tett le az asztalra a Chelsea átigazolásokért felelős szakmai stábja az elmúlt években. A kékeknek vitathatatlanul voltak remek transzferhúzásai a közelmúltban – idesorolhatjuk a világ egyik legjobb (és legszerényebb) középpályásának, Kanténak a megszerzését bagóért –, azonban ahogy teltek az évek, úgy kerültek egyre inkább Manchester United-i mélységekbe. Arról pedig tudjuk, hogy nem kicsi.
2015/2016, Mourinho szélnek eresztése:
Pozitív figura Pedro, aki 27 millió euróért jött, és bár Mourinho oldalán nem váltotta meg a világot, fontos láncszem volt Conte bajnokcsapatában, így jó vétel volt ennyi pénzért. A többi igazolás közül viszont senki sincs már az első csapat közelében (vagy eligazoltak, vagy kölcsönben vannak): Rahman Baba (20 millió euró), Falcao kölcsönbe jött (7 millió euró), Kenedy (8 millió euró), Nathan (4 millió euró), és a cserekapus Begovic (11 millió), akinek viszont volt egy fontos időszaka a klubnál, amikor Courtois lesérült. A kékek legalább ugyanennyiért kiárusítottak, tehát még így sem jöttek ki rosszul ebből a transzferidőszakból. Bár Mourinho vélhetően mást mondana, hiszen az augusztusi szerződéshosszabbítást követő negyedik hónapban menesztették. (MU-szurkolók, ismerős?)
2016/2017, Conte bajnoki aranya:
Ennek a szezonnak már Contéval vágott neki a keret, és itt sikerült leigazolni a Premier League előző (majd következő) kiírásának a legjobb játékosát, N'Golo Kantét 36 millió euróért, a liga jelenlegi egyik legjobb balszárnya, Marcos Alonso is remek vásár volt 23 millió euróért, és David Luiz is hazatért – az ő transzfere már véleményesebb, főleg 35 millióért, azonban a csapat bajnok lett, így ez az időszak nagyon is sikeresnek mondható; főleg, hogy nagy mínusz sem keletkezett a klub költségvetésében, mivel többek között Oscart sikerült 60 millióért Kínába lepasszolni.
2017/2018, arrivederci Conte:
Néhány félrement igazolás rá tudja nyomni a pecsétjét a csapat adott évi teljesítményére, azonban az sem kétség, hogy egy süllyedő hajóra érkező játékos sem tudja tudása legjavát nyújtani. A tyúk meg a tojás esete ez, viszont az már mai szemmel nem kérdés, hogy Morata (66 millió euró), Bakayoko (40 millió euró), Drinkwater (38 millió euró) leigazolása kudarc volt, na meg Zappacosta (25 millió euró) és Emerson (20 millió euró) esete sem nevezhető épp sikertörténetnek – idén együtt 5 PL-meccsen játszottak –, még ha utóbbi kettő mai árfolyamon számolva kevés pénzért is jött.
A felsorolt öt játékosra több mint 200 millió eurót költött a klub, és már egyikükkel sem számolnak igazán.
Persze az eladások terén sikerült szépet virítani: Costa, Matic, Aké és Cuardado eligazolásából befolyt annyi pénz, hogy a balansz alig változott, azonban a csapat nem lett erősebb. És most finoman fogalmaztunk.
2018/2019, Sarri érkezése, felemelkedése és bukása?
Courtois hazatért a családjához Madridba – bár azt talán ő sem gondolta, hogy egy történelmi BL-tripla után pont széteső Realba érkezik –, helyére pedig jött a modern fociba jól illő, lábbal is ügyes de azért nem ennyire Kepa Arrizabalaga 80 millió euróért,
aki egyébként a tavalyi év messze legtúlfizetettebb igazolása volt a piaci értékéhez képest.
Ennek ellenére papíron jól igazolt a Chelsea, hiszen Kovacic kölcsönbe kiváló erősítés volt, Jorginho 57 millióért pedig nem tűnt soknak, főleg, hogy a City is nagyon akarta, bár azóta kiderült, hogy a gólpasszok és védekezés terén is van mit javulnia. Majd idővel bejelentették a Dortmundban kispadra szoruló Pulisic érkezését 64 millió euróért – majd vissza is passzolták szezon végéig –, aki bár még mindig szemtelenül fiatal és irtó nagy tehetség, vélhetően nem fogja jövőre megváltani a világot. A csúcsévein túl lévő, már kissé darabos mozgású, frissen lekölcsönözött Higuaintól sem sokan várják a csodát – az argentin kapura sem lőtt első meccsén, cserébe kaptak egy négyest –, aki mire felvehetné a PL ritmusát, talán mehet is vissza Torinóba. Persze a megvásárlására opciós joga van a kékeknek.
Mint láthatjuk, míg a Chelsea 4-5 éve jó áron jutott hozzá kiváló játékosokhoz – a már említett Marcos Alonso és Kanté, de Fàbregas vagy Costa sem került sokba –, akiket sikerült a csapatba szervesen és hasznosan integrálni, ma már mintha kapkodnának a transzferpiacon.
Nemcsak áron felül vásárolnak gyakran, de az igazolásaik nagy része besül, a vége egy kölcsönadás vagy egy leszázalékolt továbbpasszolás, a csapatnál pedig szervezeti szinten gondok vannak, hiszen mondhatni évente edzőt, azaz stábot és szisztémát cserélnek. Ez pedig tovább nehezíti a frissen érkezők hatékony beépítését is.
Továbbá az öltözőben is idült, edzőn túlmutató gondok lehetnek: Mourinho és Conte után egy harmadik menedzser is kezdi viszonylag hamar elveszíteni a hatalmát a játékosok felett – ne feledjük: bármennyire is nem könnyű emberekről van szó, Mourinho és Conte is egy bajnoki arany után bukott nagyot, ami azért nem túl gyakori jelenség. A tavaly és az idén elköltött 200-200 millió euró után sem látni, merre tovább – azt sem, hogy kivel –, és ha hozzávesszük azt, hogy talán jövőben sem indulhatnak a BL-ben, és az évtized egyik legjobb PL-játékosát, Eden Hazard-t legkésőbb nyáron értékesítenie kell a klubnak, amennyiben pénzt akar látni belőle, akkor végképp kirajzolódik előttünk a kép: nem vár túl rózsás időszak a nyugat-londoni alakulatra.