Egyre több forrás erősíti meg azt, hogy az FC Barcelona szerződteti a Chelsea védőjét.

Konkrétan a BL-győztes dán középhátvédjéről, Andreas Christensenről van szó. A 25 éves játékossal állítólag hosszabbított volna a Chelsea, de nem írta alá az új szerződését, így jelen állás szerint nyáron ingyen válthat klubot.

Ez a klub pedig jó eséllyel az FC Barcelona lesz. A Barcelonához közeli források szerint a játékos és a katalán klub majdnem mindenben megegyezett, sőt, olyan forrás is van, amely szerint a megegyezés megtörtént.

Christensen 15 évesen csatlakozott a Chelsea-hez, végigjárta a klub korosztályos csapatait, majd két éven keresztül a Borussia Mönchengladbach játékosa volt kölcsönben. Az elmúlt években, ha nem is volt alapember, de viszonylag sokat játszott a Chelsea-ben, tavaly Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, idén összesen 26 alkalommal lépett pályára.

A Barcelona nyáron szinte biztosan elküldi a két francia középhátvédjét, Umtitit és Lenglet-t, ha Christensen valóban érkezik, akkor Araujo, Piqué és García mellett a csapat negyedik kezdőszintű középső védője lehet.

Ez is érdekelhet:

Művészet, amit a Barcelona fiatal zsenije művelt

A vártnál jóval simábban verte hazai pályán a Bilbaót a Barcelona, Pedri eközben szenzációsan futballozott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés