Senki sem számított arra, hogy az ír ketrecharcos ott lesz a pusztakezes bokszmeccsen. És ha már ott volt, akkor hozta is a tőle megszokott show-t.

Conor McGregort 2021 óta nem láttuk meccselni, akkor a Dustin Poirier elleni UFC-meccsén eltörte a lábát. Az ír elvileg idén visszatér, az ellenfele az amerikai Michael Chandler lesz.

Hétvégén rendezték a jelenlegi legismertebb pusztakezes bokszszervezet, a Bare Knuckle Fighting Championship legutóbbi gáláját. Amelynek a főmeccsén két korábbi UFC-bunyós, Luke Rockhold és Mike Perry bunyózott. A meccset Mike Perry nyerte, majd azt mondta, hogy szeretné, ha a helyszínen jelenlevő McGregor bemenne a ringbe. Az írnek nem kellett kétszer szólni, rögtön megjelent egy BKFC-övvel, és farkasszemet nézett Perryvel. Majd harcosoknak nevezte a pusztakezes bokszolókat, és azt mondta, hogy ő is benne lenne egy meccsben.

Arra, hogy McGregor puszta kézzel fog bokszolni, jelenleg nagyon kevés esély van. Már az meglepetés volt, hogy jelen volt a gálán, a ringbe lépésére pedig tényleg senki nem számított. A BKFC-nél ezt biztosan nem bánták, a UFC-nél közben biztosan nem örültek, hogy a legnagyobb sztárjuk egy másik szervezet gáláján ennyire a középpontba került.

Ez is érdekelhet:

Merevre ütötték pusztakezes bokszmeccsen a korábbi NFL-játékost

Greg Hardy most éppen pusztakezes bokszban meccselt. Mérsékelt sikerrel.

(Fotó: MMA Fighting)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés