Mivel ma van a Magyar Labdarúgás Napja, még jó, hogy az MLSZ feje, Csányi Sándor évértékelő beszédet mondott. Na erre kíváncsiak vagyunk.

A Magyar Labdarúgás Napja

Az MLSZ minden november 25-én, az Aranycsapat 6:3-as londoni győzelmének évfordulóján tiszteleg a válogatott egykori és jelenlegi játékosai előtt.

A hétvégén coming outolt Csányi a szurkoló kártyával kapcsolatban, most meg már azt is tudjuk – ha eddig nem lett volna elég világos –, hogy „gyakorlatilag elfogytak a nézők a lelátókról”, pedig szerinte nőtt az NB I színvonala és már megéri ezekre a meccsekre kijárni. Minket meggyőzött, ennyivel megvett kilóra.

De még arról is beszélt évértékelőjben, hogy

  • elégedett az infrastruktúra-fejlesztés, és az amatőr labdarúgás területén végzett munkával,
  • örül a női válogatott, illetve a férfi futsal- és a strandlabdarúgó-válogatott remek 2015-ös eredményeiről is,
  • a legfontosabb feladat az edzőképzés fejlesztése és a nézőszám növelése,
  • jobban örül, hogy pótselejtező során sikerült kijutnunk az Eb-re, mintha simán a csoportból jött volna össze a dolog.

Végül pedig az MLSZ és az UEFA nevében megajándékozta a Norvégia elleni pótselejtező visszavágóján 101. válogatott mérkőzését játszó Király Gábort, aki ezzel amúgy beállította Bozsik József rekordját.

(Forrás: MTI)

Szóval akkor az NB I-et nézed? És a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligátFogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Szoboszlai visszafogottan vette tudomásul, hogy rúgott egy piszkosul nagy gólt

Xabi Alonsót kirúgta a Real Madrid

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés