A másodosztályban futballozó szélső továbbra sem tett le arról, hogy visszatér a válogatottba.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi csütörtökön hirdeti ki a bővített keretét a nyári Európa-bajnokságra. A 108 válogatottsággal rendelkező Dzsudzsák Balázs korábban már elmondta, nem tett le arról, hogy lesz még válogatott, de azt nem szeretné, ha szánalomból döntené meg a válogatottsági csúcsot.

A 34 éves szélső most a Magyar Nemzetnek nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Rossi behívná a csapatba a következőt mondta:

Szerintem óriásit üvöltenék, ha rajta lennék a listán… A viccet félretéve, természetesen hatalmas öröm és büszkeség töltene el, ha újra helyet kapnék a keretben.

Az sem zavarná, ha csere lenne:

Ha a szövetségi kapitány úgy dönt, hogy akár csak a jelenlétemmel is tudok segíteni a csapatnak, a stábnak és ezt én sem érzem másképp, akkor elképzelhetetlen, hogy ne vállaljam a szereplést és ne tegyek meg minden tőlem telhetőt akár a pályán, akár az öltözőben.

És úgy érzi, hogy a jelenlegi formájában a válogatott segítségére lenne:

Amikor visszatértem Debrecenbe, eleinte mérkőzéshiánnyal küszködtem, nagyon sokat hagytam ki, és én sem voltam elégedett a teljesítményemmel. A kemény munkának és sorozatos meccsterhelésnek köszönhetően ma már örömmel mondhatom, hogy mind fizikailag, mind mentálisan remekül érzem magam. Szerencsére ez most már nemcsak a gólpasszokban, hanem a gólokban is megmutatkozik. Bátran ki merem jelenteni: igen, tudnék segíteni!

A teljes interjú itt érhető el.

Szerinted van helye Dzsudzsák Balázsnak a válogatott Eb-keretében?

Dzsudzsák nem akarja, hogy szánalomból legyen a válogatott csúcstartója

108 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban Dzsudzsák Balázs, jelenleg Király Gáborral holtversenyben csúcstartó. Egy az Origónak adott interjúban azt mondta, hogy soha nem fogja lemondani a válogatottságot, de azt sem akarja, hogy szánalomból legyen 109-szeres válogatott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés