Mivel már vagy két éve nem igazolt galaktikust Florentino Pérez, égeti a zsebét a pénz, meg ég a pofája is, hogy James óta rongyos 30 milliókat fizet játékosokért.

Danilo, Kovacic és Morata érkezett 30 millió euró környékén az előző két évben, 2014 óta tehát egyetlen csúcssztárt sem sikerült leakasztani csúcspénzekért. Akkor James Rodríguez jött a Monacótól.

De ennek most vége, hiszen jön az elnökválasztás, ilyenkor villantani kell valami hatalmasat – 2000-ben Figo, 2004-ben Owen érkezett, a második elnökségét 2009-ben Cristiano Ronaldóval indította, majd jött Bale.

A Marca, tehát a Realhoz közel álló madridi lap értesülései szerint Eden Hazard lehet az idei választott. A szélső menedzserei előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a belga Real Madridba szerződéséről, akit már tavaly is vitt volna a királyi klub, de akkor Hazard még nem akart mozdulni.

A lap nettó 8 millió font körülire tippeli Hazard évi fizetését a Chelsea-nél, ami belefér a Realnál is, ez egy galaktikus bér lenne, majdnem Ronaldo- és Bale-kategória.

Az mindenképp segítheti a megegyezést, hogy a Chelsea menedzsere, Antonio Conte szeretné a csapatában tudni a Madridban mellőzött James Rodríguezt, az előző galaktikust.

A Real egyébként a BL-ben rendesen belehúzott, a Bayernnel került össze, négyszeres pénz ér a Madrid müncheni győzelme.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés